Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám - SZÍNHÁZ - Bellyei László: Kritikai megjegyzések az "Egy lócsiszár virágvasárnapja" című drámához
jelenetet, a lázadók betörését. Itt a szex-motívum elhalványul, sablonossá válik a novellának a tronkai várban lejátszódó, megdöbbentően erős, naturálisán nyersnek és igaznak ható képeivel szemben. A novella a cselekmény utolsó negyedében romantikus motívummal feszíti a konfliktust. Tipikusan középkori, nagyon is meseszerű naiv történetről van szó. A drámaíró ügyesen elkerülte azt a ma már kissé sablonosnak ható misztikus befejezést. Kihagyta Kohlhaas Mihály szökési kísérletét is, a Nagelschmidt- nek írt és ellene tanúskodó levél motívumát is. Viszont az az érzésünk, hogy a kihagyott romantikus motívumok helyét a dráma második felében nem töltötte fel elég cselekményességgel. Ez az oka, hogy a drámai konfliktus feszí- tettsége — amely a dráma első felében kifogástalanul jelen van — némileg elhalványul a második felében. Bár azért azt sem mondhatjuk, hogy az utolsó jelenetet is beleértve nincsen elég változatos cselekménye a drámának. Csupán az a helyzet, hogy az első felének lenyűgöző erejét nem tartja meg végig, és nem tudja tovább fokozni azt. Még valamit: amint már említettük, a dráma Kohlhaas Mihálya vallásosabb és istenfélőbb, mint a novelláé. Kleist esetében az történt, ami nálunk Káinná József „Bánk bánjában”: a 19. századi felvilágosult polgár saját korának eszmevilágát vetíti bele a krónikákból ismert néhány évszázaddal korábbi történekbe. Sütő András kortörténeti ábrázolása objektívebb: a 16. századi megreformált vallások embereinek a bibliához, a bibliai idézetekhez kötöttségét eleveníti meg hiteles művészi erővel. És egyben a dráma formai erejének a forrását itt találta meg: a Károlyi-féle bibliafordításra emlékeztető, napjainkban is jól hangzó, mégis népies zengésű, gazdag drámai nyelvet teremtett meg. Ez a nyelvezet a drámai feldolgozás legnagyobb erénye! Azonban a dráma alap- konfliktusa gyengül azáltal, hogy a novella cselekménye a reformációs vallási rajongás világába helyeződik át. Kleist novellájából csak azt tudjuk meg, hogy Kohlhaas Mihály nagy tisztelője volt Luther Mártonnak. Ezenkívül világos, hogy az ő forradalmisága már a jogegyenlőséget és szabad kereskedelmet követelő polgáremberé. Sütő Andrásnál korhűbb a képlet: a vallási kötődés nagyobb szerepet játszik a hős életében. De éppen ez a primitívebb társadalmi fokozat akadálya annak, hogy a novellának a kanti filozófiával vitatkozó, már a polgári szabadgondolkodás talaján álló, napjaink felé előre mutató, szinte örökérvényű etikai alapállását a színpadon is viszontláthassuk. Sütő András társadalomrajza ebből a szempontból jobban beleágyazódik a cselekmény idejének valóságos társadalmába: a megreformált vallás már ott tart, hogy a társadalmi helyzetet konzerválni akarja, éppen az aránylag jómódú lócsiszár szavaiban. Viszont sematikusabb is, mint a novelláé. Kleist ugyanis megmutatja a kor három társadalmi rangfokozatát: a vidéki feudális úr önkényét, a választófejedelem fejlettebb, a polgársággal már jobban együttműködni akaró feudális világát, és a legmagasabb hatalmi tényező, a császár döntését. Éppen a drámai cselekmény sűrítése miatt Sütő András művében nem világos, miért ítélik a hőst halálra, amikor előzőleg büntetlenséget kapott. A látszattörvényesség itt ismét a törvénytelenséggel egyenlő. Pedig valójában a kor társadalmának hatalmi tényezői idézik elő azt a konkrét helyzetet, amiből az önvédelemből erőszakhoz folyamodó polgári „jogérzet” számára aztán nincsen kiút. A novella társadalomrajza ebből a szempontból alaposabb, és a cselekmény konkrét társadalmi determináltsága is hitelesebb. A krónikák adatai szerint Kohlhaas Mihályt 1540-ben végezték ki, 15 évvel a Münzer-féle parasztforradalom (1525) leverése után. Kleist novellájának hiá172
