Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 2. szám - TANULMÁNY - Laczkó András: Takáts és Weöres egymás első kötetéről

egy másik tagja hcgyain vélekedett Weöres Sándorról. Vas István emlékezésiében annál ír, hogy Weörest konzervatív költőnek tartották a harmincas évek derekán, látták a tehetségét, lírájának eredetiségét, csak éppen azt Ham, hogy újító, hogy modern.3 Miért? Mert például a Nyugatban Weöresnek nem az újító versei jelentek meg. Idézem V>as Istvánt: „Babáiéiban is megvolt némileg a mindenkori lapszerkesztőiknek ,az a tulajdonsága, hogy az új tehetségeknek nem a legjellemzőbb, legagyiéniibb dolgait közük, inkább azolklat, amelyek jobban belesimulnák a kor általános stíluséba... Nem Babits közölte például a Disszonanciát. .a csöngei helyzetképek köziül sem a legeredetibbet, amelyikben arról beszél, hegy úgy unja már a ..térikig jólliafeáat, mint a klozstra-járást, versírást”. Mia már 'azon csodálkozom legjobban, hogy Bartók-suite^jén&k első tétele, a „Csiribiri cairibirl zabszalma” kezdetű Varázsének azóta egyre népszerűbbé lett változatai után Babits nem kapva kapott — de akkor talán lén miagam is természetesnek találtam volna, hogy az ilyen játéknak nincs helye a Nyugatban.”4

Ezek figyelembevétellé vei olvassuk, mit írt Talkáts a Weöres-kötetről a Magyar Minerva irodalmi szemléjében.

„Csöngán, egy kis vasi faluban lakik a költő. De a falu fölött »-a kis kilátó- domb tetején« találunlk reá. Tialán e madártávlati téma-nézés adtia iá Hideg van címet ennék ia kbtetneik, mert valóban némelyik versén távlat érzik a téma- megoldás és laz író lelke között. Ügy érezzük, hogy itt-ott Weöres lelke megkötött. Nem engedi versét laz ihlet meleg káoszában ezétburjánzani, hanem megnyesegető kesernyés józansággal oldja mag, ha nem is az egészet, de annak egyes részleteit. Szinte prózának látszik ez a lelki vágányra állítás. De Valószínűbb, hogy ösztönös lelki beállítottság. Filozófiai mélységek felé hajló lelkének rendszere, melybe belekényszeríti érzéseit. De ahol ez nem sikerült, ott egy meleg lírikus szavai, a második arc tükre áll előttünk. Az ifjú 15 éves Weöres pár remek versében (Öregek) találunk erre a leiekre (1928—1930). Az 1930 utáni versek között találjuk az új költői egyéniség téma-keresésének jól szabott remeik ^ritmusú verseit (Kovács, Kísértet, Farkas, Kutya). Több helyütt az ifjú bravúr dobat pár hetyke sort, vagy rímes tréfába illő vaskos kifejezést a verstan szabályaiba biztos kézzel befűzött versei közé. Igen, mert Weöres sokat ad (akárcsak mestere ebben, Babits Mihály) a verstanira: a ritmusra, rímre, alliiterációlk, asszoniáncok, tiszta rímek csengésére. Különösen azok a versei muzsikálnak bódultán, melyék .a költő szakszualitásának misztikus kii- szublimálódásai (Macska). Tisztában van a tartalom és forma művészi összhangjával, bármelyik kötött formával, vagy szabadon ír. De mégis annyira megy, hogy ritanusórzákét verses-melódiák komponálásával gyakorolja. Ezekben a szavak csak eszközei verse melódiájának. Könyvének ilyen része a „Bar- tdk-suite” című fejezet. (Pl. ..Csiribiri, csiribiri — szellő lány — kappant-kop- pant — lángot-hány”. Vagy „És reggelre, la-la-la — Mhull a Hold szöszhaja.” (A „Suite bourlesqe” című részben bohócos szipoirkázással szinte gúnyolja a vers szépségének szentségét, melyet mégis kevés fiatal költő érez oly fájó mélyen, mint ő. De mindezen versei fölött Ott kísért Weöres igazi költői valója, az említett filozofikus beállítottság. Ez teszi eredeti zamatúvá verseit. Ez az ösztön »matematikailag« kiszámított szöge, melyből szerinte nézni kell. látni kell mindent a világon. Mély igékkel, nehéz szavakkal zsongiani igazi költő remeik feladata. A „Disznó”, „A némához”, „Fajankó” ilyenek, és a Baumgarten-díj után várjuk a többit, mert igaznak hisszük Lao-Ce szavait, e könyv mottóját:

157