Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - SZEMLE - Paku Imre: Petőfi '73
inkább hódított, általánosodott. Hogy ezt az egészséges, igazságos nézetet egyöntetűen nem fogadta el az akkori közvélemény, annak az a balhiedelem emelt torlaszt, mely azt hirdette: Révai pártja számára kisajátította nagy költőnket. A többféle alapon megítélhető Révai ilyesmit soha meg nem kísérelt, mostanában újra és együttesen kiadott Petőfi-írásai egyenesen sajnálatos szegényítésnek tekintik az olyan törekvést, ami Petőfi szellemiségét csak egy párt keretébe tudná szorítani. Petőfi Sándor egyetemesen a népi alapokon megújult Magyarország költője, a munkás-paraszt politika örök érvényének, a demokratikus államrendnek a követelője. Révai háromízben nyilatkozott meg Petőfiről, negyedikként Horváth János könyvének széljegyzeteiben. Mostan, 1973 végén újra olvasva e páratlan elmeéllel írott fejtegetéseket, meglepően kell megállapítanunk: Révai nézetei — tudván elsőségüket — kevésbé hatnak eredetien. Ennek egyetlen fölemelő és örvendetes oka: az ő Petőfi-szemlélete „beleolvadt az utódok műveibe. Ez az ő jelentősége, ami érdemnek sem csekély: kis könyvének nagy a jelentősége, fontos a kezdeményezése. Jelen beszámolónk körét meghaladja ugyan, de ide kell írnunk: Révai hatása megindított egy nagyméretű Petőfi-kutatást, ennek eredményeként számtalan folyó- irati tanulmány, meg számos kötet-értekezés készült költőnk munkásságáról, 1948-tól máig. Az 1973-as évfordulót jóval megelőzött Petőfi-tanulmánykötetek jelentősebbjeit csak címszerinti utalással ajánljuk újabb figyelemre. Nagyjából-egészéből ezek: Várkonyi Nándor: Az üstökös csóvája (1957); Tanulmányok Petőfiről (1962); Martin- kő András: A prózaíró Petőfi (1965); Hatvány Lajos: így élt Petőfi I-II (1967); Dienes András: A fiatal Petőfi (1968); Petőfi és kora (1970); és végül, de nem utoljára: Pán- di Pál: Petőfi (1961) és máshelyütt közölt tanulmányai Petőfiről. Az egyéni kötetek és a gyűjteményes kiadványok szerzői közül jónéhányan szerepelnek annyi közleménnyel, hogy azokat és a folyóiratbelieket összesítve bízvást kiadhatták volna önálló kötetekben is: Dávid Gyula, Bözödi György, Kiss József, Mikó Imre, Lukácsy Sándor, Gáldi László (e névsor nem teljes) és sokan mások olyan részleteredményeket értek el, hogy nagyobb terjedelmű, összefoglaló műveket méltán várhatunk tollúkból. Ennek a részletező beszámolónak itten is vallott célja: Petőfi-olvasókat toborozni és tudatosítani költőnk korszakos nagyságát a mai, immár utódoknak számító fiatalság, valamint a mostanában gyarapodó felnőtt olvasók körében. Ajánlható módszer: a Petőfi-művek mellett megismerkedni bármelyik utóbb érintett kötettel: a vonzást aztán maga Petőfi egyengeti, tartósítja, a vonzódást olvasó szenvedéllyé érleli. Az évforduló táján megjelent munkák sorát ejtve, az újult Petőfi-szemlélet magas színvonalát elsősorban kell leszögeznünk, a költő többé-kevésbé valóságos szívként dobog mai életünkben, világító fényforrása köztudatunknak. Az ünnepi év vonatkozó kiadványai mind mennyiségi, mind minőségi-politikai tervteljesítését és kiváló eredményességét ismételten hangsúlyozva, jogosan támadhat egy olyan kiválasztó igény, amelyik meg akarja nevezni a legtöbb nézőpontot jelölő és a legteljesebb értelmezéseket tartalmazó tanulmánygyűjteményt, a közérdeklődést széles körben kielégítő, úgynevezett Petőfi-kézikönyvet. A választást ez esetben a bőség torlódó zavarai hökkentik meg. Sok népszerűsítő értekezés, módszeres tanulmánykötet léptethető az első helyekre. Az összehangolt tervszerűség az egyetlenegy műnek kiemelését eleve kizárja. Ám ennek a közleménynek elsősorban vallott feladata ilyen rangsorolás, kiemelő minősítés nem lehet, inkább csupán tájékoztató jellemzésekre szorítkozik, jóllehet egy-két marasztalástól sem vonakodott az olvasói érdeklődés, a minősítő érzék válogató szándéka érdekében. Annyit azonban előre megengedhetünk magunknak, hogy a következő kötetekkel kapcsolatosan kijelentsük: ezek a művek olyan alapvető összegezések, melyek elsősorban Petőfi örökérvényűségét mind az életrajz, mind pedig az életmű hatóerejének legvilágosabb, legkorszerűbb értelmezése által mutatják meg a ma emberének, a komoly olvasóközönségnek, a tudatosodó közérdeklődésnek a teljesértékű költőt. Összefoglaló, közös jellemvonásuk: mindegyikben végre csak Petőfi hat, vonz, megtart és mélyít — a visszahúzó melléktekintetek nélkül. Nem lesz, nem lehet ezek szerint Petőfi sem amolyan hetyke jelí!4
