Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - SZEMLE - Paku Imre: Petőfi '73
dinak „Petőfi koszorúi” címen (e címet Babits Mihálytól kölcsönözte) vált hasonlatosan az előzőhöz kelendő kötetté: ebben kortársak, utódok vallanak Petőfiről; versek, vélekedések, bírálatok, emlékezések egyértelműen meggyőznek minket arról, hogy Petőfi sohasem bizonyult — utókorában sem — közömbös személyiségnek. Ahogyan élete folyamán támadták, gáncsolták, ugyanúgy halálától 1944-ig két nagyobb táborra osztotta a hazai közvélemény képviselőit. Az egyik oldalon foglaltak helyet ellenségei, üldözői, a másikon követői. Átmenetien mindkét szemlélet túlzásokba keveredett. Csanádi azonban helyes ösztönnel, alkalmazkodó arányérzékkel választotta meg a tengernyire duzzadt anyag közül a legfontosabbakat mind a két kötet tartalmi, ízlésbeli színvonala érdekében. A két válogatáskötet az egyik legalkalmasabb segédeszköz Petőfi életének, műveinek és hatásának általánosított történetéhez, átlagolvasói igények kielégítéséhez. Korunk kedvező jele: mindkét kiadvány rövid idő alatt eltűnt a könyvkereskedelem forgalmából. Egy másik vállalkozás egy kötetben egyesítette Csanádi Imre válogató szempontjait a „Petőfitől — Petőfiről” című szemelvénygyűjteményben. A közepes terjedelmű és képekkel kísért kötet az ifjúság irodalmi nevelésének sokrétű eszközeként, elsősorban a tanulók részére készült, s mint ilyen általános érdekű, mert a felnőttek úgyszintén sokat tanulhatnak belőle, a legtöbb olvasó megszeretheti e közlemények alapján Petőfi Sándort a nevelőt, a gondolkodót, a harcos egyéniséget, továbbá mint éltető eszmeiséget. A válogatás aránytalanságát bántóan érzékelteti a tőle és a róla való szemelvények száma, az előbbi ugyanis kevés. Az öncélú válogatások sorát bízvást zárhatjuk a „Petőfi Erdélyben” című pompás album jellemzésével. Láthatóan követi az annak idején — még 1925-ben — kiadott „Jókai Erdélyben” díszalbum módszerét. Természetesen több, helyesebb szempont révén az utód felülmúlja elődjét. Elsősorban azáltal ad ez az új többet, hogy az idézeteket bővebb történeti magyarázatok, helyzetrajzok, tájleírások kötik össze, továbbá képsorozata közé nem iktatott be újkeletű, e mű részére rendelt művészi alkotásokat, hanem ezúttal egykorú rajzok, metszetek és a meglevő tárgyi emlékek, vonatkozó tájak mai fényképei szerepelnek bővebben. A tekintélyes terjedelmű munka nagyobbrészt Mikó Imre műve, az alig kisebbik, hasonértékű részt Dávid Gyula írta. Az egységesített szöveg kísérő képsorát a szerzők válogatták össze, illetve választották ki. Végigjárták Petőfi erdélyi útját, közvetlen benyomásokkal élénkítették szövegüket: a költő házassága és halála színhelyét kegyeletes áhítattal keresték föl s írták le, továbbá azokat a helyeket is, ahol Petőfi erdélyi katonáskodása idején megfordult családjával együtt vagy egyedül. Ezzel a módszerrel kapcsolódott össze a múlt emlékezete és a jelen valósága — írásban és képben. Petőfi erdélyi kapcsolatainak kincsestára ez a tökéletes kötet, az olvasó újra éli, szenvedi, kétkedi a költő utolsó esztendejét, tanújává válik vívódásainak, mérheti indulatai hőfokát, Petőfi saját szavai és kortársainak emlékezései alapján. Az író-szerkesztőket mindenben józan mértéktartás jellemzi, helyt adtak minden olyan nézetnek, tudományos álláspontnak, ami Petőfit bárminő tekintetben jellemzi, kiemeli, cáfolja vagy — ritkábban — elmarasztalja. A feloldások önként következnek az ellentétek között. Petőfi erdélyi életének és ottani szereplésének tökéletes egységesítése olyan erénye a kötet szerkesztésének, ami csak követésre késztet, Petőfi szellemiségének mozdulatait úton követni, végigjárni, végigélni térben és időben. A kiváló művet a bukaresti Kriterion adta ki 39 180 példányban. Ez utóbbi örvendetes két tényezőt nem kell részletesen magyarázni, mindent bizonyítanak. A költő fiatalkorának egyes szakaszaival foglalkozik Bodolay Géza: „Petőfi diák- társaságai” című tanulmánykötete. Az egykorú diáktársaságok fogalmát szerzőnk tágan értelmezi, ahogyan megemlékezik egy-két olyan irodalomkedvelő társaságról, melyekben Petőfi alig vagy egyáltalán nem fordult ugyan meg, de rendeltetése, működése hasonlít azokéhoz, amikben költőnk diákkorában tevékeny tagként szerepelt vagy egyik-másikban vendégként megjelenhetett. Selmec, Sopron, Pozsony, Pápa, Kecskemét diáktársaságának működő, figyelő, eszmélkedő tagja lehetett Petőfi, majd Debrecen, Eger, Pest, Eperjes, Késmárk, Losonc, Győr, Sárospatak, Kolozsvár 79
