Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 6. szám - ZENE - Körmendi István: Három város kórustalálkozója

népdalfeldolgozásai (Balatoni nótáik) mellett Pitoni, Kern, Karai darab­jait hallottuk Hajba Ferenc vezetésével. A legutóbbi minősítés alkalmával „Arany koszorú” fokozatot értek el, s elnyerték a Szociailista Kultúráért kitün­tetést is. Egy fiatalokból álló kamarakórus következett: az Ifjú Zenebarátok Jeu- nesses Kamarakórusa. Noha 1971-ben alakulták, mégis nagyon jelentős, széles skálájú repertoárt alakítottak ki a három év alatt. Első önálló hangversenyük ez év folyamán hangzott el, s ez szélesebb körben is ismertté tette őket. Részt vettek a Pécsi Kamarakórus Fesztiválon is, amely művészi rangjuk elismerése­ként a „Fesztiválkórus” minősítést hozta számukra. A múlt nyáron tettek ele­get egy külföldi meghívásnak is. A Szovjetunióban, a Mari Köztársaságban jártak, ahol több hangversenyt adták. Köztudott róluk, hogy milyen nagy ér­deklődéssel fordulnak a nagy reneszánsz mesterek, köztük Josquindes Prés és Palestrina világa felé. Mostani fellépésük sokdldalűságulkat bizonyította, hisz ez alkalommal Kodály: Köszöntő és Székely keserves, valamint Bartók: Négy szlovák népdalt c. művei hangzottak el, ez utóbbi Bognár Ferenc zongorakísé- retével. Karnagy: Deáky István. A soproni Kiszöv Testvériség Kórusa javarészt fizikai dolgozókból áll. A mozgalmi dalok éneklését a munkásmozgalom zenei hagyománya ápolásának te­kintik. Rendszeresen részt vesznek az Országos Vándor Sándor Munkás-kórus Fesztiválon is. Másik fő érdeklődési körük a magyar népzene világa felé vonz­za őket. Műsorukon sok népdalfeldolgozás szerepel. Ebből adtak ízelítőt Gárdo­nyi Zoltán: Sárgul már a fügefa levele c. művének előadásával is. Karnagyuk: Lomositz Pál. Róla hadd mondjuk el, hogy hosszú ideig működött Vas megyé­ben is, mint ismert, kitűnő zenepedagógus. Két pedagógus énekkar zárta a műsort. Először a Soproni Liszt Ferenc Pe­dagógus Énekkar énekelt. Paul Hindemith volt az egyetlen XX. századi nyugat­európai zeneszerző, akinek műve a hangverseny során elhangzott. Palotai György vezetésével érdékes kezdeményezést mondhatnak magukénak, felke­resik Sopron és környékének általános iskoláit és középiskoláit, s előadássoro­zatok keretében mutatják be a kórusirodalom fejlődését, történetét. Minősíté­sük „Arany koszorú” fokozat. Hatalmas feladatot vállalt és oldott meg a Győri Pedagógus Énekkar, ami­kor műsorára tűzte Kodály: Molnár Anna c. monumentális művét. A hallatla­nul feszült drámaiságú ballada légkörét igen gazdag zenei kifejezőeszközök se­gítségével teremti meg a szerző, próbára téve az előadók minden tudását és át­élőképességét. Biztosak vagyunk benne, hogy a művel való további foglalkozás még érleli majd az egyébként sok részletszépséget megmutató előadást. A Va- lastyán Mihály által vezényelt kórus Bárdos Lajos egy művét is énekelte még, nagyon kiegyenlítetten, egységes szép hangzással. Alakulásuk óta 27 eszten­dő telt el. Külföldi útjaik során gyakran megfordulnak az NDK-ban, ahol töb­bek között Drezdában adtak nagysikerű hangversenyt. A minősítés során „Arany koszorú” fokozatot értek el. A hangverseny Kodály: A magyarokhoz c. kánonjának összkari ellőadásával ért véget. Mindig felemelő érzés hallani a sok kórus nagyszámú, bár többféle éneklési módhoz szóik ott tagját, akiknek éneke közös cél megvalósítása érde­kében forr egységbe. A következő évben kórusaink Sopronban, majd azt követően Győrben ta­lálkoznak újra, hogy egymás előadását hallva értékes tapasztalatokat gyűjthes- senek további fejlődésükhöz. 557

Next

/
Thumbnails
Contents