Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Farkas Imre: Néhány kalász
Az előadásokat, de nem a parasztszínházat és nem Justh Zsigmondot. A hozzám hasonló korúaknál ás hiába érdeklődtem, egy feltételes vasúti megálló, egy jelentéktelen miaj'Or képe mozdult csak emékezetünikbem. S Italán ©gy jóvízű kút... A (két világháború íközött lett szeimtetoimyai nemzedék számára Justh Zsimand annyira meghalt, hogy meg sem született. De talán a szülők, a nagyszülők még őriznek emlékeket, s talán élőbbeket, mint iaz egykori szőlőkultúráról a szenítetarnyai föld mélye. Anyámat kérdezem — Édesanyám! Hallotté Justh Zsigmondról? Ismerni nem ismerhette, mert abban az éviben született, amikor ő meghalt. ■—■ Nem sokat tudok én, fiam. Nekünk abban az időben az wolt érdekes, hogy úriak viaitak, és hogy ott temetkeztek saját kastélykertjükben. Ott voltaic a síremlékeik. Nagyon népszerű ember volt, mindenkivel barátságos, Nem volt benne egy csöpp gőg sem. Nemigen tudok ón olyasvalamit, sírni esetleg nagyon érdekelne.-—• Színdlarabcfcat játszottak a majorban a gánycfc és a környékbeli parasztok. Ö lalapítcltta itt az 'első parasztszíniházat. „A legtisztább görög stílben épült amfiteátrum ez, olympusi oszlopokkal megtámasztva, körben építve és födetlenül. Teteje nincs: szép lombos fák borulnak reája. A körben futó padok veres posztóval vannak bevonva, a színpad fehérre meszelt falakból áll; jobbra és balra ajtó nyílik belőle, az előtérben oltár emelkedik. Ebben a klasszikus színházban magyar parasztok játszanak — súgó nélkül. (Rózsa M.) — Az lehetséges. Haragudtak is rá, mint minidig, az olyan emberek, a magasabb rangiúak, akik a szegényhez nem voltak olyan leieneszkedők. Azok megszólták érbe. Ellenben mii, az .alsóbb osztály, szerettük. De én mindezt csak szó után tudom. Öregapád dohánykertésze volt, Dad nagybátyád meg a bórmákereszt- fia. Zsebórát kapott korozsmáiba. De velük már nem beszélhetsz. — Nagy dolog volt iákkor egy zsebóra. Abban aiz időben... „Hatvanhét családdal van dolgom, mind bérlőink, de nem csak azok: barátaim, testvéreim nékem. Jóban, rosszban hozzám fordulnak. Gyermekeik keresztszüleje vagyok, násznagyja leányaiknak, elsiratom velők az elköltözöt- teiket... Egymásra támaszkodunk, ők és én, s úgy érezzük, az élet kíméletesebben iramlik így el fejeink fölött...” (Justh Zs.) — Édesapám sem ismertté? Míg élt, nem beszélt róla? — Nem. Nem sokat volt ám az itthon, ha úgy visszagondolok. Sokszor fölment Pestre, erre-orra utazgatott. Lehet hogy tényleg író volt, de ezt biztosan nem tudom. „Befejezetlen életműve, amelyről Németh László azt állapította meg, hogy »egyszerre világított rá dilettantizmusára és nagy írói adottságaira«, a maga humanizmusával, hitelességre törő társadalombírálatávál a Nyugat elődeivel foglalkozó irodalomtörténészek és kritikusok szeretedét és őszinte tiszteletét érdemelte ki. Maga Németh azt írta róla, hogy az író félbemaradt munkássága »a krími háború és a Háború és béke közt álló Tolsztojt juttatja eszébe, annak voltak ilyen gazdag élettartalékai, annak a dilettantizmusa volt ilyen ember- feletti«.” (Elek L.) —■ Ángyikám sem ismerhette? 529
