Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Tatay Sándor: Töredékek a soproni évekből

elkezdtem szűkíteni. Tudom, otrombán hangsaik ez, majdnem istenkáromlás. De ez idő tájt jó kis menedékem volt az ilyen társasjáték önmagámmal.

Az otthon ablakában pedig, mely ragyogó tiszta volt mindig, ilyen volt például ez a magános játék:

Az ablakon át egy elhagyott téglagyárat láttam. Az épület dü'ledezett, de a kémény egyenes volt, magas és hibátlan. Ezt a kéményt nyilvánvalóan le kell bontani — gondoltam. No, de hogyan? Elkezdik fenn és hullajtják lefefié a téglákat? Ül valaki a kémény szóién, szedegeti fültyörészve maga alól a téglákat, fogyasztja feneke aüatt a kéményt. Napokig tart, vagy tán hetekig is, mire a földön találja magát. És micsoda téglahalom veszi akkorra körül! Sőt utoljára felfelé kell dobálnia a tég&ákat. Foytathatja a föld alatt, mert akkora kéménynek több méteres lehet a fundamentuma. A végén mély kráterből mászik elő. Lehet robbantani a kéményt; aláaknázni és kanócot gyújtani. Csakhogy akkor rádűl a hadapródiskolára, vagy legalábbis annak kertjére, esetleg leüt néhány kiskadótot, mielőtt természetes halálukat léinek a csatában. Üristen, gondolni sem jó rá, hogy a nyomorult szülő, aki hősi halottnak nevelteti gyermekét, hoü- tan találja egy ledűlt kémény alatt, békeidőben. Drótkötelet köthetnek a kémény derekára és meghúzatják traktorral a Lőverek irányába, nem pedig arra, amerre a katonaiskola van. De van-e dlyan kötél és van-e olyan traktor, amely erre alkalmas?

Majd vágok én fenyőfából millimétemyi patosséggal éppen akkorákat, mint egy-egy tégla, átitatom azt gázolajjal, vagy más gyúlékony folyadékkal. Aztán a kémény tövének megfelelő oldalán kicserélem az eredetieket ilyen fatéglákra. Apránkint, .mindig csak egyet-kettőt. Nem is szakértelem, csak nagy türelem kell hozzá, erő sem, csak kitartás. Mikor a kémény a megfelelő oldalon, tehát nem a katonaiskola felől, jócskán fatéglákból áll vagy fél méter magasan, akkor azokat a téglákat meggyújtom, aztán távol kényelmesen leülök egy fa tövébe, és jó szögből figyelem, hogyan roppan meg a kémény, hajlik lassan-lassan, bár egyre gyorsulva. Kibillen végre az egyensúlyából. Micsoda zuhanás! Te jó Isten, ekkora zuhanást de jó volna látni! Hallani és érezni, hogy lábunk alatt remeg a föld.

Egy éjszakai órán, visszaemlékezve erre a játékra, felültem ágyamban. Mi lesz, ha az égetés levegő híján rosszul sikerül? A kémény megroggyan, de nem billen ki egyensúlyából. Ott marad ferdén. Nem akad többé ember, aki odamenjen és folytassa a munkát, de még olyan sem, aki aláaknázza. Kerítéssel körülveszik, akkorát kerítenek el sűrűn tüskésdróttal, hogy akármerre dűl a kémény, mindenhogy elférjen hosszában. Kerítenek egy darabot még a hadapród iskolából is. A kerítésen pirosbetűs tábla: ,,A kéményt megközelíteni élet- veszélyes!” És áll ott a ferde kémény az idők végezetéig. A körületét gaz veri fel, sűrű bozót, aztán erdő. Jönnek majd gazdagabb idők, akkor kőkerítést építenek, annak a tetején betonba ágyait sörösüvegtörmelék. Afölött is még három szál tüskés drót, befelé hajló vaskarokon. A meggyalázott kémény pedig nem dűl össze csiak azért sem. Türelemmel vár áldozatára, aki egyszer biztosan elérkezik. A ferde kémény ráér.

Lejjebb, a vasút mentén volt egy jókora üres terület. Grund. Erről egyszer ietakarították a magasra nőtt gazt, és ott rendezték a szamárversenyt. Mindenki a más szamarán ült és hajtotta, hajtotta, mert a díj arra várt, .akinek a szamara utolsóként ér célba. Hajtották hát kíméletlen a más szamarát. Ütötték is, bár ezt csak azokkal a vékony pálcikákkal tehették, melyeket a zsűri e célra ki519