Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Varga Zoltán: Hazamegyek a falumba
Amikor 1959-ben megkezdődött a kollektivizálás, a rosszul működő téeszek már eleve gyanússá tettek mindenfajta közösködést. Erre még „rátett” a Szabad Európa Rádió propagandája. Nem véletlenül itt kezdődött a kollektivizálás, hiszen a kapitalizmus „testközelben” van, ha az itteni gazdák a közös utat választják, példát mutatnak az ország más részeinek. Néhány hónap leforgása alatt a gazdák 95 százaléka belépett. 262 téesz alakult, negyvenezer taggal. Ennek fele közepesen, vagy kifejezetten rosszul dolgozott. Az elvándorolt munkaerő helyett kötelező volt a gépesítés. A gépállomások „kiosztása”, a gyengébb téeszek szanálása, beolvasztása jelentősen megjavította a falu szociális klímáját. Olyannyira, hogy jelenleg felvetődik a kérdés az örökké aggodalmaskodóknál; nem él-e túlságosan jól a parasztság? Köztük az a 94 ezer 27 éven aluli, aki időközben visz- szament a falujába. Lehet, hogy jól él. Pontosan úgy, ahogy a munka szerinti elosztás elvéből következik. Ha naponta 16 órát dolgoznak, kéthavi fizetés illeti meg őket. Meg lehet próbálni! „...Legfrissebb adatok szerint 94 000 a huszonhét évnél fiatalabb téesz-tag. Ez mintegy 19 300-zal több, mint 1960-ban volt. Megtartásukért még nagy erőfeszítéseket kell tenni. Javítani munkakörülményeiket, a művelődés, a szórakozás, a társasélet lehetőségeit...” — nyilatkozta az Élet és Irodalomban néhány hónapja Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. így igaz. Nem elég művelődési házat építeni, presszót nyitni, jó pénzt fizetni. Tartalmassá kell tenni a szabadidőt, megszüntetni a kocsma egyeduralmát, életet kell vinni a kultúrházakba. Beszéd helyett „leszállni” a faluban élő parasztfiatalokhoz, vagy inkább e helyett a rossz ízű kifejezés helyett azt írom: a falun élő és dolgozó fiatalokhoz. Mert igénylik. — Legtöbb helyen állandóan üres a művelődési ház — panaszkodtak sok faluban. Sokat dolgozunk, keveset foglalkozunk a szellemiekkel. Jó népművelők kellenének, akik megmozgatnának bennünket. Amíg Győrbe jártunk, sok író- ok ásó találkozón vettünk részt, dis-jockey klubba jártunk. A gyárból sem mindig magától ment az ember, sokszor úgy kellett rábeszélni bennünket, hogy menjünk el egy-egy moziba, színházba. A falun is el kellene kezdeni valahogy . . . El kell kezdeni. Minél előbb! A kávéfőző a hűtőszekrény tetején áll. Lassan csorogni kezd a fekete lé. — Hívd be apádat is — küldi az udvarra a férjét a fiatalasszony. Jut neki is. — Egészen hozzászoktam ehhez a fránya feketéhez — szégyenkezik az öreg, amikor leül közénk. Már nem is tudok elmenni kávé nélkül reggelente. Pedig először csak nevettem a presszókban azokat, akik ezt itták gyomorkeserű helyett. Kávézunk hát. Az öreg, hetvenéves paraszt, aki még most is szálegyenes, az arca markáns. A fia, aki a hét gyerek közül legjobban hasonlít rá, és a menye. A fiú az imént jött meg a szakosított sertéstelepről, ahol ötezer sertést gondoz egymaga. — Olyan becsük van ott az állatoknak, mint az embereknek. Sokszor csóválom a fejem, hogy mennyire kényeztetjük őket. Ha egy kicsit melegük van, már 43
