Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 5. szám - Sobor Antal: Húsvéti locsolás

fiúikkal egy (kicsit távolabb a buditól. De a tanítóra (is neheztel: miért kellett: pont most eJjóliépniie. Inénlhe megint elpirul.

Gyurii hangosan köszönti iá tanítót.

— Boldog húsvéti ünnepeket kívánunk!

— Niektefc is, gyerekek! — mondja ünnepélyesen a tanító.

Alig csukódik (be mögötte a (budi ajtaja, Gyuri elóbeiugrilk, és hatalmas su- gáirfban locsolni kezdi. A nagy igyekezettől a vizet iá tanító (arcaiba zúdítja, aki a váratlan zuhatagolt nem védheti ki. A csípős víz a szemébe csapott, fájdalmasan fö kandit tőle, mindkét kezével odakap. Mintha sírva fiafcadit volna a nagy ember.

— Ö, iaz áldóját neki! Hagyod aibba rögtön! Meg akarsz vakítani? Vidd innen iá franciba azt az üveget!

Előkapja a zsebkendőjét, vörösre dörzsöli vele iá szemét. Paítakzik a köny- nye, vihogó fogai között hangtalan káromkodás szikrázik. Végül harsányan belefújjia az orrát ia zseibkendőlbe.

— De apukám, kérem... — rámánfcodik írónké.

— Apus, drága — csiiitítjia a felesége is —, a Gyuri nem (akarta, véletlen volt. Nincs semmi baj, na! Majd elmúlik mindjárt.

— Jó, jó — mondja megbékélve a tanító, 'ás nevetni próbál, keservesen hunyorog a vendégeikre a zsebkendő mögül.

Most már öten állnak ott a napfényes udvar végében. A fiúk ijedten nézik a tanítót, Gyuri, bele is sápad, nagyokat szív az orrán. A hosszan tartó csöndet Gyurinak ezek iá hangos sízipáfcolásai törik meg.

— Mindenesetre köszönjük, gyerekek — szól a tanító. — Nagyon kedvesek vagytok.

Ettől mindenki megkönnyebbül, föllélegzik. Irénke 'és anyukája most hálásain néz iá papám, hogy ilyen kedvesen szól, és már el is teszi a zsebkendőt, el iehet felejteni a kellemetlenséget. Gyuri is megviga&ztalódik, mintegy -en-gesz- telésképpein elteszi a patikai üveget. A sapkájával bíbelődik, törülgeti, mintha közben elpiszkolódott volna. A nagy csöndben Gábor kőbánt Gyurinak, mert újra mehetnékj-e támadt. Nincs itt most már semmi dolguk, (ami volt, elvégezték, mit ácsonognak még mindig. De Gyuri nem érti el a j-elzésit, csiak áh, mintha még hátra lenne valami. A tanítóék is izqgnek-mozognak.

— Hát aztán mi újság, ugye? — kérdezi barátságosan a tanító.

Gyuri ránéz, most rajta a sor, érzi, felelnie kell. Valamin szörnyen töri a fejét, -aztán kivágja:

— Majdnem biciklivel jöttéim ám!

Sugárzó -arccal -néz a tanító-famíliára: mit szólnak ehhez.

A tanítóék csoidálkoznak, nevetnek.

— Aztán, miért nem biciklin jöttél? — kérdezi kedvesen taz asszony.

— Mert a -bátyám ment -el vele korán reggel — f-eiel meg -bátran a kérdésre Gyuri.

— Látod: ki korán kel, -aranyat lel — szól a tanító, és megindul (az úton, jelezve, hogy ezzel a fordulattal befejezettnek tekinti a húsvéti locsolást. — Ha te kelsz előbb, tied a bicikli.

— Igenis — mondja Gyuri, mert érzi, hogy ezit megszívlelendő tanulságnak szánta a tanító.

— Na, gyerünk, gyerekek! — int a tanító. — Eredj, Irénkém, hozzál ki piros tojást a gavalléroknak!

— Vagyis -inkább kerüljünk beljebb! — -mutat a teraszra -a tanítóné.

412