Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 5. szám - Kloss Andor: A történelem lehetőségei

az író a titokzatos G. A. urnáit; fontosaibb ennél, hogy ez ia kiafkaian leredukált nevű alak megáll a saját lábán, és az író szándékainak megfelelően fontos eszmei, asztétiikad tairtalxnafcat közvetít az olvasónak.

G. A.-írói a regény első lapjiain megtudjuk, bogy laz író diáktársa, különös, gyakran félelmetes csöndbe és közömbösségbe zárkózó .alak volt, laki szuny- nyadó tehetségét nem tudta élete során kitelj etsátenli. Már meglett férfiként két óvet töltött X.nban. Mielőtt másodszor is visszatért oda, átadta az írónak, egy lavél kíséretében, X.nbeli élményeiről szóló feljegyzéseit. Ezek iá feljegyzések alkotják a regény anyagát.

G. A. hosszas, vonaton, majd számár as kordén és végül 'gyalogosan megtett út után érkezett X.-be, a kipusztult, elhanyagolt városiba. Kihalt mezőkön, ember nélküli, szöges drótokkal, huzalokkal, vashulladékkal, műszer- és gépalkatrész-roncsokkal 'borított síkságon kellett áthaladnia, amelybe laz itt-ott feltűnő elhanyagolt, leomlott házak hoztak csak némi sivár változatosságot. Ilyen előzmények után már kevésbé meglepő X. város világa. Az év során a tél és iá nyár minden átmenet nélkül váltakozik, iá virágok iá földbe nőnék, oftt bontják ki a legszebb virágaikat. A házaik mindenhol romosak; ia városban gyakran megfigyelhető hatalmas porfelhők és robajok az épp összeomló házaikra utalnak. A villamosok rendszertelenül közlekednek, de iez senkit nem zavar; a város lakói vidám, felüdítő tréfának veszik e rendszertelenséget. Az órák hibátlanul működnék, de nem mutatják az időt, mivel nincs mutatójúik. Közlekedés sincs, mivel, mint ezt G. A. hamarosan megtudja, X. lakói rájöttek, hogy ahol nincs közlekedés, ott balosét sincs. G. A.-t 'elbűvöli ez az éleselméjűség és előrelátás, de természetesen nem tudja igazán méltányolni.

Az emberi viszonyokat — ha 'egyáltalán lehet erről beszélni, és ez a helyes kifejezés ebben la vonatkozásban —- az aggasztó 'esetlegesség, a megdöbbentő közönyösség jellemzi. Az elhízott gazdag polgárokat ia város szegényei a vállukon cipelik, de eközben nem iá szegények, hanem a gazdagok, ia „lovagok” szenvednék. Évente egy alkalommal X. lakói vidám halálmenetet rendeznék, ekkor búcsúztatják ;az életből szabad .akaratukból távozókat. Ezt a meghökkentő és különös világot mindenütt fel-felhangzó Lehár keringő dallamai lengik át.

A szállodában, ahol G. A. hosszas magyarázkodás és kellemetlenségek után végül is szállást kap, mindent megtesznek a vendégek kényelmetlenségére és bosszantására. A falak mentán és iá padlón rendszertelenül futó csövekből teljes természetességgel szivárog iá víz; iá villanylámpáik nappal világítanak, a sötétség beálltával központilag lekapcsolják őket; a szobák számait a szálloda alkalmazottad állandóan cserélik a vendégek szórakoztatására, így aztán senki nem tudhatja, hogy valóiban a saját szobájában köszömitd-e őt iá hajnal első napsugara. A liftek, az órákhoz hasonlóan, hibátlanul működnék, de senki nem tudhatja, melyik emeletre érkezik, mivel az emeleteket nem jelzik számokkal. (Ez egyébként, a szálloda lallklalmazottai szerint, számtalan kellemes és játékos jelenetre ad alkalmat!)

Nemcsak a tárgyi világ ilyen elidegenedett és céltalan, laz emberi valóság, az -embereik közötti viszonyrendszer is. Egy alkalommal példáiul G. A. a város fő Utcájában a következő jelenetnek lesz akaratlan tanúja. „Váratlanul megeredt az eső, s néhány pillanat alatt nedves fénnyel vonta be a kövezetét. Szinte átmenet nélkül ifaesötábedieift. Néhány lépéssel G. A. előtt egy magában sétáló, magas, vállas férfi hirtelen megállt, belső klabátzsebébői kihúzott egy szálas pengéjű, rövid kést, s a vele szembejövő fiatal férfi nyakába döfte. Ez megtán- torodoitt, összeesett, s elnyúlt a földön.”(3)

395