Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Egyszer mindnyájan megöregszünk. Szociálpolitikánk színe és visszája

ként nemcsak társadalompolitikai, hanem szövetségpolitikai kérdés is!) Az ipari munkás jelenleg hatvan éves korában mehet nyugdíjba, a tsz-tag jóval később, a már említett kevesebb alappal. Javaslata: egy-egy tervidőszakban, lépcsőzetesen meg kellene kezdeni a korhatár leszállítását az ipari munkásokhoz igazodva: 60 évre. Így a társadalom nagyobb erőfeszítése nélkül fokozatosan eltűnne a különbség a két osztály között.

Szociálpolitikánk izgalmas kérdései ezek, melyekkel foglalkoznunk kell. Társadalmunk lényegéből fakad az emberről való fokozott gondoskodás. A szocializmus teljes felépítésének korszakában még inkább hangsúlyt kap ez a dolog. A szociálpolitika mai gondjairól, helyzetéről azonban nem beszélhetünk úgy, hogy nem tisztázzuk magát a fogalmat. A közfelfogásban ugyanis gyakran leszűkül a legelesettebbekkel való törődésre; a segélyezésre, a szociális otthoni gondokra, az állami gondozásra, a cigánykérdésre, az alkoholizmusra, esetleg a nyugdíjügyekre. Pedig a szociálpolitika ennél szélesebb, összetettebb és bonyolultabb fogalom.

TENGERNYI ÉRINTKEZÉSI PONT

A szociálpolitika fogalomkörébe beletartoznak azok az intézkedések is, melyeket a még meg sem született gyermek védelmében tesznek, hogy gondtalan legyen gyermekkora, legyen hely számára a különböző gyermekintézményekben, képességeinek megfelelően tanulhasson, érvényesülhessen az életben. A tudta nélkül gondoskodnak arról, hogy legyen lakása, ha beteg lesz, kapjon orvosi ellátást, majdani munkahelyén védjék a balesetek ellen, s találjon lehetőséget arra, hogy pihenjen, felfrissüljön a munka után. A szociálpolitika foglalkozik tehát a gyermek helyzetével, védelmével, de ettől még nem ifjúságpolitika. Foglalkozik a kulturális igények ellátásával, a művelődéssel, a tanulással, mégsem azonosítjuk a kultúrpolitikával. Nem azonos az egészségpolitikával sem, noha az egészségügyi ártalmakkal szemben védelmébe veszi az embert. Foglalkozik az emberek lakás- helyzetével, kereskedelmi ellátottságával, mégsem lakáspolitika, mégsem kereskedelempolitika. Tengernyi érintkezési pontja van az ember életét irányító, ellátó, befolyásoló tényezőkkel, területekkel, ezek közül egyesekkel szorosabb, másokkal kevésbé az a kapcsolata.

Nagyon leegyszerűsítve talán az életszínvonal-politikával lehetne lényegét összehasonlítani, ám mégsem ugyanaz, mert a szociálpolitika bizonyos értelemben annál is gazdagabb. Nemcsak azt vizsgálja, hogy milyen színvonalon élnek az emberek, hanem azt is: hogyan, milyen körülmények között élnek. Egymáshoz való viszonyaikban érvényesül-e az emberiesség, morálisan milyen az együttélésük, a humanizmus jellemzi-e létüket. Ez egyben arra ad magyarázatot, hogy egy adott társadalomban —■ például a mi szocialista társadalmunkban — kevesebb anyagi javak birtokában is élhetnek tartalmasabb, emberibb életet.

Ez utóbbi miatt is nagyon kell vigyáznia annak, aki szociálpolitikával foglalkozik, emberek sorsát intézi, esetleg emberek sorsa fölött dönt. Akkor is, ha az a döntés egyszerre sok embert érint, akkor is, ha egyedi esetről van szó. Látszólag például nem sok köze van a szociálpolitikának ahhoz, hogy kinek a házassága bomlott fel. Pedig ott lappang mögötte a kérdőjelek sokasága, s potenciálisan feladatot jelenthet később a tanácsnak, a gyámügyi előadónak, a hivatásos pártfogónak, hogy például mi legyen a gyerek sorsa, fizetik-e rendszeresen a tartásdíjat, az apai nevelői ráhatás hiánya miként alakítja a gyermek jellemét, vagy éppen a mostoha milyen bánásmódban részesíti a kis emberpalántát.

A felszabadulást követő évtizedekben hazánkban széleskörű, minden lénye33