Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - TANULMÁNY - Kemény Dezső: A vulgarizálásról

Ami legelőször megragadja a nézőt Nagy Előd festményein. — erről (sajnos a fiekébe^fehér reprodukcióik úgyszólván semmit sem áruknak el —, az iaz élénk színek tobzódása, iá tüzes, meleg fények dinamikus ereje. Ez még sötét vagy hideg tónusú képeire is áll: ezekem is látható la kép kompozicionálisam hangsúlyos pontjain egy-egy tüzes, égő színű, sárga vagy vörös folt. (Érdemes megfigyelni munka közben a festők palettáját és az általuk használt festéket: az értő számára sokat árul el, még ha nem nézi a készülő művet, iákkor is, hogy a művész la palettán bever-e dinlbáibb vagy a képen, maga készítette festéket, fes- télkkeveréket használ-e, vagy készét. A bét előbbi a spekulatív módon alkotó, higgadtabb művészekre jellemző, >a két utóbbi az élményszerűan beleélő, intenzív, „impresszicnisztiikus” — nem impresszionista! — módon alkotókra. Nagy Előd ez utóbbiak közé tartozik.)

Festményeinek kompazíaiójia (néhány, indokolt kivételtől eltekintve, ilyen az orosz kolostoriról készült lkápe) mindig .a színeken alapszák, ia színfoltok ösz- szeissége adja a rajzot. Ezt iá — viszonylag merész — béplkomponálási módot jó rajztudásána alapozza a művész. Tanulmányrajzain, grafikáin láthatjuk, hogy akár stúdiumot csinál, iakár művészi igénnyel rajzol, ura a vonalnak, jól komponál szín nélkül is. Ez egyébként magától értetődő — vagy annak kell, hogy legyen —, a jó rajzolási készség elengedhetetlen feltétele a jó festésinek. Még a következetes nonfiguratív festőnek is szüksége Van a rajz tudásra, hát még

NAGY ELŐD: KALOMENSZKOJEI KOLOSTOR

362