Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczi Emőke:A "törvényhozó" ódája

előtt kell tartamúink az anyagi tényező ellsődlegieisaégét a társadalmi lét lényege, mibenléte szempontjából — de egyúttal azt a felismerést is, hogy a valóság materialista. felfogásának semmi köze az objektív vagy szubjektív partikularitások előtti, ma szokásos kapitulációhoz.” (i. m. II. 562-64. o.) Ennyi és .a legkülönbözőbb aspektusú magyarázat alapján már könnyen érthető, miiért nevezi Illyés a költőit „a legfőbb kutatónak”, és miért követeli számára ismételten, is a kísérletezés jogát. („Jogot — hogy hadd kísérletezzék / iá költőnek, a legfőbb kutatónak”.) A „jogot” szó kétszeri kiemelése e részben erősítő hangsúlyt iád a követelésnek. .és egyben arra is utal, hagy jelenlegi közgondolkodásunk még nem mindig tekinti a költő — s az .alkotó ember — természetes jogának a kísérletezést, az adott törvények — esetleg dogmák — hamis, sőt olykor valóságellenes „■parancsolatok” felülvizsgálását. Pedig hogy alakulhat ki a holnap szabálya, ha a ma szabályait szentnek és sérthetetlennek tekintjük? És hogyan születnek meg — tömegesen! — azok az emberek., akik önállóan is mernék és tudnak a maguk „rész”-igazsága és a társadalom „közös” igazának (ami nem feltétlenül azonos egy kis közösség esetleg szintén partikuláris 'igazával!) ügyében dönteni!?

E rész zárósara ismét új távlatok felé irányítja gondolkodási mechanizmusunkat. „A költő: a legfőbb kutató.” Gondoljunk csak aura, hogy legnagyobb költőink 'elsősorban mindig arra voltak büszkék, hogy „látták” a korukban, és mag tudták fogalmazni a niem-látók nevében és helyett is iá kor leglényegibb törvényeit !

(Petőfi: „Ne féljetek, szegény jó emberek,

Jön rátok is még boldogabb idő Ha múlt s jelen nem a tiétek is Tiétek lesz a végtelen jövő... ”

Ady: „Egy érdemem van: messze láttam

s szeretteim, aki szenvedett: a jövendő Fehéreit... ”

József A.: „Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább...”

A jövő felé tekintve értelmezték-elemezték korúikat. Úgy is mondhaitnánk: csak azért tudták elviselni a jielent, mert látták iá holnapot.

Illyés ^törvényhozója” is ia jövő csíráit keresi a jelenben. De ő — korunk szellemének megfelelően — a tudós 'boncoló rangjára emelkedik. És ehhez nem kisebb tehetség, nem kevesebb pontosság, odaadóbb „buzgalom” kell, mint bármilyen tudományos analízishez vagy felfedezéshez! Közgondolkodásunk merevségének, a kor szellemétől való elmaradottságának egyik legfőbb jellemzője ■— s egyben sajnálatosan értékpusztító tényezője is —, hogy imég mindig niem ismerte fel a pszichológiai, szociológiai ismeretek gyakorlati hasznát, értékét, és így nem is asszimilálja őket. Ezért aztán az „átlagos ember nem is érzékel semmiféle különbséget a különböző minőségű jelenségek között, egyenértékűnek tekinti az elhálót a születővel, s lényegében nem is tudja eldönteni, hogy melyiknek a „pártjára” álljon. Ezért lesz a világról alkotott ítélete ellentmondásos és kusza. Pontos tehát, hogy a költészet — s egyáltalán: a művészet — „ibolyántúli fényével” átvilágítsa az emberi gondolkodás legrejtettebb, legparányibb elemeit is, behatoljon a társadalmi lét minden jelensége mögé, s éles fénybe vonva a kialakulóiban lévő „holnapi szabályokat”, megmutassa az embereknek, „mi a;z, lámáit a jövő a szívben érlel”, s amiről még ők nem is tudnak.

A költészetnek óriási szerepe van — vagy: kellene lennie, és talán llesz (is a

341