Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - Pósfai H. János: Negyven év Hermes babyvel

a polcokon. Három szoba nyílik egymásba, mindegyikben ott sorakoznak a könyvek. Még a hallban is egy hatalmas polc tele könyvekkel.

— És jut elég időd a munkára?

— Tudod, nagy szerencsém van. Magdinak köszönhetem, hogy itthon teljes a nyugalmam. Magdi olyan feleség, aki nemcsak, hogy nem háborgat, de meg is teremti a feltételeket a jó munkához. Ha én beteszem magam után a kaput, a ház minden csücskében műhelyben érzem magamat. Persze legkivált ebben a szobában.

Öreg íróasztal áll az ablak előtt. Karnyújtásnyira egy elkoptatott szájú agyagkorsó, Kuntár Lajos öröksége. Ez maradt rá a családi házból. Csörötne- ket, a gyermekéveket, a nehéz, küzdelmes életet idézi.

— A házatok szép. Mikor építetted?

— Tizenhat éve. A kényszer vitt a nagy vállalkozásba: tíz évig egyetlen szobában éltünk Magdival és fiammal. Fölvettem egy csomó OTP-kölcsönt, aztán nekivágtunk. Nehéz volt, de megérte. A környezet is szép. Tudod, falun nőttem fel, mint mondani szokták: a természet ölén. A fű, a fa, a virág, a folyóvíz és a parasztemberek külön-külön és együttesen cölöpözik gyermekkori emlékeimet. A természetet nagyon szeretem. Színei, hangulatai, fényt és árnyékot adó változásai, folytonos megújulásai mély hatással voltak és vannak is gondolatvilágomra. Ezért volt bennem nagyon erős a vágy a kertes ház, a természet egy kis darabjának a megszerzésére. Itt fa, fű, virág közt élhetek, a folyóvíz is itt van a kert tövében. Az utcának én vagyok a legrégibb lakója, bár tizenhat évvel ezelőtt már néhány ház megvolt, de az utca végén harminc- nyolcban felavatott tüzérlaktanyának akkor, és a további években többször is lakója voltam.

— Etnográfusnak, kultúrtörténésznek említ az Irodalmi Lexikon. Te minek tartod magadat?

— Kezdetben csakugyan a néprajz vonzott leginkább. Sokáig voltam művelődésirányító. Történetszemléletű vagyok, a dolgok eredete izgat. Minden gyökerezik valahova, ezek a gyökerek érdekelnek leginkább, ezeket szeretném megmutatni másoknak is. Tanulságul.

— A sokirányú munka nem aprózza-e el erődet?

— Érzem, szelektálnom kell majd.

— Mi foglalkoztat jelenleg?

— Néhány művelődéstörténeti kérdésen dolgozom. Közben tovább gyűjtöm a sajtótörténeti anyagot, és Derkovits „előtörténetének” adatait.

— Mit tervezel még?

— Az 1938-ban írt csörötneki monográfiát befejezni. A múlt rögzített, de az igazi nagy változások még megíratlanok. Két-három éven belül szeretném papírra vetni.

Az íróasztalon aprócska táskaírógép: a Hermes baby. A betűk többsége lekopott már a billentyűkről. Kuntár 1936 óta ír rajta. Vajon hány betűt üthetett le azóta? Kívánjuk, hogy a hatvanon túl még sokáig dolgozzék rajta, s teljesüljön minden vágya, amit megálmodott egykor.

312