Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám - Káldi János: J. szonettje (vers) - Káldi János: Nem magadé (vers)
KÁLDIJÁNOS J. szonettje Mi más? Az idő hozott téged is, akár a holdas virágok kinyíltát. A nevedet, hidd el, majd megtanulják, ha énekli a fa, mondja a víz. Száz év? Ezer? Elfakul fönt az ég. Széthullnak a hegyek, mint könnyű díszlet. Én nem-törő csengőkkel ékesítlek, napsugár-táncom, lenge szőkeség. Jöhet a szél! Hiába magyaráz az elmúlásról az ágsuhogás, te tudd: a szemed eltörölhetetlen. Mész — a halál után is — a patak partján, ahol először láttalak a tünde fák közt, köd- és csöndkeretben. Nem magadé Nem magadé vagy, a hazádé, az emberiségé. Add át magad igazán egészen. Ügy dolgozz, mint a csöndes eső a tavaszi mezőkért. Állj helyt, mint a hegyek, mint a zengő torony a falu közepén, mint az állítmány a mondatokban, mint a hallgatás a döbbenet pillanatában. Akkor lehetsz példa, ha átlényegülsz a világ agyává, szívévé, kezévé. Akkor világít majd az arcod, mint a nyári dél. 299
