Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám - Morvay Gyula: Selyem az élet
egymás vállára dőlve aludtak. — A fiatal vámos kollégája szólás-mondást mondott : „Őrizzétek a tengert, és őrizzétek asszonyaitokat’’. Csak ezt mondta, hozzátéve, hogy a tenger mellől való ez a -mondás, most jutott eszébe. Mást, többet nam is mondott, hiszen látta, hogy a fiatal kolléga falfehér, keze reszket, és vész villant a szeméin. A vastagcsontú már összeiboiyongta a fél világot, most unokája ügyében utazik, megnézi azt a lányt, akiibe az a gyere!?; beleszeretett. A határon túli a kislány, a Nagy Tó mellett ismerkedtek össze, félénkek és butusok, de a lány szülei (meghívták a nagypapát, látogasson el hozzájuk. Nem (tudom a nyelvüket, de azért megyek. Minden ember megérti a másikat, ha jóban érkezik hozzá. A vastagcsontút két világháborúból meghozta a vonat, markában az egész élet és a világ, mert a Piavánál, az első háborúban, kétszer átúszta a folyóit, kétszer zavarták őket az ellenséget gyilkolni, az ellenség meg éppen narancsot szüretelt, azokat az asszonyokat, gyerekeket, fiatalokat is el kellett volna intézniük, de visszaúsztak a Piave innenső partjára. A másik háborúba is ezzel a szívszaíkajtós érzéssel zavarták, de a másikból is hazahozta őt a vonat: megadta magát az ellenségnek, -amely nem volt az ő ellensége. A kalauz bólogat. Sokan visszajönnek, maradja, abból a diszvidából, találkozott velük a vonaton. Azt mondták sokan, hogy ökrök voltak. Kezükkel a levegőbe vágtak, ami azt jelentette, a kalauz már tudta ezt, hogy ezerszer kár volt, itthon ezerszer jobb, és most minden régi percet a munkába -gyúrni, hadd felejtsem az -amber. Meg így fognak felejteni a faluban is, mondták -a diszvidá- sok. így az emberek szeme elé merünk majd kerülni. A tövötölő csapata -már messze Vitte az utat a falutól, de kétszer is bement a faluba. Megkapták a pénzt? Nem? Várok, de nem sokat. Várt. Másodszori bemenetelkor a tanácselnök már a kezét szorongatta: itt -a pénz, és semmi harag, hogy a csapaton kereste -a 45 mázsa cementet. Magának azt keresnie kellett. Az -a falu -népétnek a -pénze volt. Ami visszajárt nekik. Itt van a zsebemben, a cédula, h-o-gy hová megyek, m-ondta csendesen a vastagcsontú. Bmonál balra vágok, aztán felszaladok Prágába. Oda jönnek ;a lány szülei. Onnan visznek hozzájuk, a-hol körülnézek, megnézem a kislányt, és otthon megmondom a gyereknek, hogy mi, hogyan van, addig is csak gyúrja a munkát, úgy lesz minden rendben. Amit mondani -akarok, azt előre leírattam az ő nyéivükön, felolvadom makik, mint a futár a királynak, ők is felolvassák az üzenetet, barátságosam nevetgélünk, -azzal hazajövök. Selyem m-cst az élet, hogy így is lehet élni. Ennél a menetnél mennyibe kerül a sör? -—■ A lánghajú felcsapja a fejét, nem hagyja magát, előránt ja papírját, ránéz, és az emberek közé haj-igálja a szavaka-t, hogy nam kilenc ötven, hanem kilenc hetven; rosszul számait, és amikor a büfét — nam büfé — kocsi felé ment -az előbb, volt egy olyan érzése, mondta, hogy húsz fillért tévedett. T-ehát 9,70 egy üveg sör. Tartj-a kosarát, Leteszi, körüliarog, van-e új utas, de senki nem szállt fel, csak a levegőbe ropogtatja az „r”-eket: frriss a rropagós, friss a cukorririka. Az ember belegondol: azt -a vámos-házasságot már senki és semmi nem tartja össze, mondja -a kalauz, és kinéz az -ablakon. Még messze van az állomás, ahol elsőnek n-aki kell leszá-Hnia. Leszáll, de nem kiáltja az állomás nevét. Ott kell hagyni az ilyen asszonyt. Mellette kell maradni, de mellette kellene lenni, hogy n-e unatkozzon, mert a fiatal vámos csak hazanézett, nem hazament, -a szolgalatja sok el az -asszonytól, aztán megunta -az életet, megkívánta az életet — lement a tengerhez. Volt hozzá joga, vagy nem volt hozzá joga — lement. 297
