Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám - SZEMLE - Koncz István: Gondolatok egy könyv felett. Pósfai H. János: Gondola a falu fölött
Amennyire ia klánt évszámok hirdetik s a ki inam írtak sejtetik: jó másfélkét évtizedes írói munkásságból ad válogatást iá kötet. S hogy első kötet, s hogy Pósfai csak most, neigyvenóvesen tehette le az asztalra, azon csak egyik oldalról nézve [bosszankodhatunk, érezzük méltánytalannak. Más oldalról még szinte nyereség ás! Így érezzük ki belőle igazán az idők áramát; korunk lelkét, folyamat-jelleg ét, történetiségét. Igazolásul — bár nem ildomos összevetni nyilván az utóbbi tizennyolc év imás, reprezentáns magyar alkotásaival — hadd tegyük mégis. A hajdani uradalmi mpszámosfiúból lett újságíró találkozásai a hajdani larisztolkrácia beilleszkedett képviselőivel (Életrajzi séták) talán Illyés: Ebéd a kastélyban című kis nemekét juttatják eszünkbe; iaz Aranytojás esetleg Sánta Húsz óráját. E Ikésai jelentkezés miatt mindez talán veszített iáikkor! vakító aktualitáséiból. Ám a nyereség — minit mondtuk — nagyobb: itt egyetlen, időben nagyot karoló kötetből, más léptékkel mérve, más távlatból rajzolódik ki a korszak, jelenkorunk. Pósfai H. János (csak mert nagyon illáik rá, kell ideírnunk restelkedve e közhelyet) — elkötelezett író; író-woltia a legszorosabb értelemben vett küldetés. De nem a pillanat erővonalait rajzolja fal, hanem a történelem geometriáját. A már említett Aranytojás hősében, Zsombor Jánosban nem a személyi kultusz alatt megesett igazságtalanság emlékét kutatja, neim az izgatja az írót: hanem hogy ma ia Munlkaérdemrend tulajdonosa. Különös dolog: a kispróza áltálában, a pillanat fölszikráztatásáiniák iműíajia; .e kisprózangyűjteményből mégis valami átfogó, 'epikus (hömpölygés tűnik elő. Ezzel függ össze Pósfiai írói módszerének két vonása. Elbeszéléseiben nyoma sincs kiélezett konfliktushelyzeteknék, nem annak dramaturgiája szerint építkezik; az összeütközések (még ia szerelem magasfe- szültsége .is), inkább csaík retrospektív módon, visszatekintve rájuk ivainnaJk jelen, egyúttal a kibontakozásit is megszülve már. Mondhatnánk: nem novellák a szó klasszikus értelmében. De épp ez a sajátságuk a jó: az idő, a fejlődés varázsa ejt meg bennünket itt. És a másik: a kötet darabjai műfajilag nagyon széles skálán helyezkednek el. Az elbeszállásiektől (köztük valóban a leg'poétikusiabb italán a címadó) a szociografikus igényű irodalmi riportig, sőt, iá lagprózaibb újság^prózáig. Ez ugyan önmagában még nem völnia szerencsés „gazdagság”, éppen ellenkezőleg. Csakhogy: olykor épp ez utóbbiák villantanák fel igen. erőteljes költői képeket — a legföidhöztapadtabb adatfelsonoMsolk [tőszomszédságéiban, egy-sorban vagy egy-bekezdésben. „A tagok száma 420, s több mint száz az alkalmazottaké... A legmagasabb havi fizetés 5200 forint, a legalacsonyabb 1800... A napi kereset jelenleg 80—90 forint között mozog” sitb. — olvashatjuk a Tüzek a Hegyalján oímű írásban, amely pedig — minden pátosz nélkül — szinte Ady-formáitumú jelképet lobogtat föl: a hajdan oly becses cséplőgépek faalkatrészeit, mint útban lévő fölöslegeset, elégetik. Pósfai H. János, amikor elbeszélést ír, akkor is „csak újságíró” (gyákrain van jelen így a történeteiben), s amikor a legszárazabb tényközlő riportot, akkor is — költő. KONCZ ISTVÁN 283
