Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Ferenczi József: Ők tizenegyen meg a tűz
a végétől rásaccol szemmel tizenöt centit, ott van rajta a mélyedés. Ha pontosan eltalálja, törik, ha nem, addig üti. Vigyázzon a célzással, mert ugrik, és odalesz a bokája. Ha vason üti a bugát, könnyebben törik. Mire megtöri ezt a húsz mázsát, félig már olvasztár. Amikorra az ócskavasra kerül a sor. visszajövök, abba is besegíthet. Ütni, mondom, ez az én 'műfajom. Öt mázsánál is ezt gondolom, tizenötnél meg hogy a kutyáé a bugaverés. Azért összetöröm a porciót, utána rá vele a mérlegre. Egy talicska két mázsa nyolcvan, három mázsa. Az ócskavasnál már a kalapács az erősebb, mint én. Kis Jóska ki akarja venni a kezemből, de csak püfölök egy nagy darab motoröntvényt. — Kéri az erőt — mondja az öreg —. adjon még neki. — Adjak, miből? Majd ha én is lehúzok ebben a kócerájban vagy három évet, ha megérem egyáltalán. — O — Kis Jóskától kérdezem, hogy tudjam mihez tartani magam: — Milyen ember a főnök? — Az jó. — Urbán Karcsi? — Az is. — Gyur- mánszki? —• Rendes, piszok-kemény. — A fogd meg Anti? — Elhúzná szegény az egész öntödét mindenestül, majd belerokkan ő is. — A gyerek? — Rendes. Nagy a pofája, de belevaló. Olyan lesz, mint az apja. — Az asz- szonyok? — Hallotta, hogyan veszekednek velük a fiúk, mert mindig későn hozzák délelőtt a feketét. Hol találni ilyen nőket, hogyha kell, mennek a padlásra adagolni. Ha más piszkálná őket. ne féljen, széjjelcsapnánk. — Csuti Miklós és Bálint Ernő? — Vagányok, két belevaló ember. Jó szakemberek, fiatalok is még. Őket irigylem a legjobban. Persze, nem azért mondtam ezt, jó szakember a másik három is. Valamikor dolgoztam a Vagongyárban. Azt mondják: a mostani kovácsolóban egy egész soron sincs ennyi ügyes és tanult mes- terségű öntő, mint itt ebben a pici öntődében. Elmentek sofőrnek, vagy átképezték magukat forgácsolónak. Csak ezek maradnak, pedig kezdhetnének még máshol is. — O — — Hanem azt a vasat jól összepofozta — mondta Anti, amikor visszajött. — Most fellódítom a padlásra ezt az ötven mázsát, utána a kokszot és a mészkövet, maguk meg fogadják az öreggel. Kímélni kell Kis Jóska kezét, holnap öntés, még a kemencét is ki kell bélelni. Az öreg gyúrja a szilikát-gombócot. Fent a padláson, a kupoló etetőjénél Kis Jóska várja a kosaras felvonót, annyi a dolga, hogy visszatartsa, mikor felér, nehogy kivágódjék, én pedig vasvellával hányom oldalra a vasat. Minden forduló után van majd egy perc pihenő. Közben egészen jól összemelegszünk. Tördeli az öreg a kezét, nézi, dörzsöli. — Nem jár már benne rendesen a vér. — Beszél hozzá. — Te, vacak bal kéz. Amikor hazamegyek, csak teszem, veszem. Pedig de nagy szükség lesz holnap erre! Ezen fordul meg minden, ezen a rossz kézen. Leguggolok a fánerrel, a jobbal alátartok, a ballal fogok. A jobb, az egészen rendes, csak nem tudok már átállni. Nem is nekem való már ez a cipekedés, ötvenöt évesen. De azt sem akarom, hogy egyszer is rámdolgozzanak, vagy miattam legyen valami baj az öntésnél. Mit csináljak? Annyi a jó, hogy legalább a fiúk rendesek. Bolondoznak velem, Kis Jóska így, úgy. Még az a jó, hogy szeretnek. 245
