Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám - SZEMLE - Takács Péter: Sütő András: Istenek és falovacskák
szemle Olvasva Sütő Andrájs legújiaíbb könyvének címét, óhatatlanul felsír 'emlékezetünk mélyéről előző könyvecskéjének, a Rigó és apostolnak a hangulata. Miiin,tha rím csengene 'össze két verssor végién, úgy felesel egymással a két cím, talán 'csak a zárit, hogy még fényesebben ragyogtas&a egy harmadik, az Anyám köny- nyű álmot ígér viliágát. A legújabb írások műfaját is meghatározó alcím pedig — esszék, újabb úti ;tűnődések •— tovább erősíti bennünk ia már sejtett összetartozás, iá fdiytonotssóig tényét. „Bizonyos .értelemben az íróm nézve érvényes igazság, miszerint .egyetlen, elhatározó erejű élményét, gionidiolatbugyrát bontogatja egész éleiében..— írjia Sütő, s hia Valakire, rá érvényes ez a maga vállalta kötöttség. De a kritikusi fanyaligások elhárítása végett mondjuk hozzá azt is, hogy ehhez i&e „elhatározó erejű élményhez, egyetlen gondialatbugyorboz” való ragaszkodás nem azonos a gondolati érszűküléssel, ia teljességcsonkítássIaJ. KeáLiitás-érzéke, alkotói bátorsága, Föld-nehéz írástudói- felelősség-érzete, az „elsie.tettségtől” való „félelme”, érezhetőién megmenti már Sütőt az elselkélyese- déstől, a szellemi kufárkodástól, iá valósággal való manipulált sáfárkodástól. Megbizonyosodott már róla, hogy az írás: cselekvés. „Bizonyos értelemben minden művészi alkotás: Kőmíves Kelemen eimlbaráildozatéinak örökös megismétlése” -— ismerte fel munkájának lényegét, s még hozzátette: „a mű falaiba zárt élet: a regényvár-építő mester egyetlen és legfőbb építőanyaga”. Sütő András az erdélyi ember sorsát, életét, vágyait cementezi a gondolait- fűzései nyomán épülő Dóva-vár falaiba. Építőanyagja a természeti, társadalmi, emberi valóság, amit gyakran nevez egyetlen szóval ténynek, összetartó cement vagy mész ebben ,az általa épülő váriban ia közösségi elkötelezettség. Ezért engedte magához agysejt- és szívdobbanás-közelbe a tényeket. „A tényekeit, amelyeket mint vállárrá vicsorgó komondorokat, meg lehet kerülni; mint ia húsvéti tojásokat, színesre lehet festeni-ipingáini; akár a szemetet, az ágy iáié lehet söpörni; mint a ledöntésre ítélt szobrokat, körül liehet deszfcaßznli — attól a tények tények maradnak.” A tények lelke az igazság,, ez pedig mindig közösségi gyökérzetű. Ebből a felismerésből kovácsolt magának Sütő András ars poétikát: „az írás: közösségi küldetés”. Amit Gyulai Pál Kemény Zsigmondiról mondott, Sütő Andrásra is érvéinyep: „a dal ábrándjai nem csábították lie a -cselekvés küzdőteréről”. Mint Szabó Pál, Sütő is „fegyveres őrszem annak laz irodalomnak a fcapujla előtt, amely az öncélú játékot .irodalmunkban immár több mint hét évszázada a tudatlan gyermekekre bízta”. Az első fegyvert, Dávid máiig elcserélhettetlen parittyákavicsát, anyjától kapta ia nyelve alá Sütő, ha nem lis Góliát legyőzésére, legalább lazárt, hogy meg ne feledkezzen róla, honnan indult. A világot rendszerbe szerkeszteni vágyó gon- dofliatbukfcanásaiit mindenhová elkísérik ezek a hatalmukkal az embert mindig 178 Sütő András: Istenek és falovacskák
