Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - Tornyai Farkas: Eszkimó mese (elbeszélés)
— Ühüm? — Ühüm. — Menjünk le a villanypászta mellett. Nekem itt eddig még mindig szerencsém volt. Hamarosan néhány csigarágott vargányára, majd a lejtő alsó harmadában sok selymes kalapú erdei csiperkére bukkantak. Csak a húspiros lemezű, félgömb alakú példányokat gyűjtögették, a szétterült, alul már feketére színeződött öreg gombákat eldobták. Találtak néhány zöld hátú galambicát is. Az apa hosszú pengéjű bicskát vett elő, hogy lekapargassa a gombák tönkjéről a morzsalékos erdei földet. A lány az apját figyelte, aki takarékos mozdulatokkal dolgozott. Egyenesen állt, de a szeme körül már sűrűsödtek a ráncok. Hunyorogva forgatott egy gombát, feltette a vizsgálódáshoz a szemüvegét is. Könnyű mozdulattal megcsavarta a tönköt, s amikor az csuklósán kifordult a kalapból, megnyugodva tette a többi közé. ,,Te csajla kalapú kedves idegen, iszonyúan keveset tudok rólad. A jelenléted takart el örökké. A csended és a vigyázó mozdulataid. Az örökös mélyülés. Mindig többre találtak alkalmasnak mások, mint te önmagadat, s nem tudtad elviselni, hogy — kontár maradj. Ha nincs az az október, az a november, talán soha meg nem sejtem, mekkora akaraterővel temetted el a színes világú, ösztönös mesélőt, hogy tudó emberré válhass. Megérte, Apám?” — Emlékszel a két eszkimógyerekre, Apapa? Jéghegyek, hóvihar, dörgő erdők, vérszomjas vadállatok ... — Te így emlékszel? — Szóról-szóra. Jaj, bepisilek! — Sziszegve beszaladt a bokrok közé. — Mostanában sűrűbben kell — kiabált vissza a fedezékből. Október 24-én, furcsa riadt hajnalon, a kaposvári állomás forgalmistájától tudta meg, hogy Pesten lőnek. Nagykanizsán nemzetiszínű kokárdát tűztek a gomblyukába. ,,Az én pofám is ilyen sápadt, mint ezé a minisztériumból itt rekedt főfőnöké?” Mégsem a felvonulásra, hanem az állomásra ment, s 27-én este ért haza. A felesége azzal fogadta, hogy egyik kollégája kereste. „Azt üzeni, ha nem feltétlenül muszáj, ne mutatkozz az utcán.” „Miért?” „Te voltál a párt- titkár.” Reggel első útja a pártbizottságra vezetett, de hiába nyomkodta a csengőt, nem nyitottak ajtót. Átvágott a papírpernyével borított téren, s a munkahelyére ment. Néhányan aggódva, mások lekezelően fogadták. Az üzenetvivő kolléga közölte, hogy éppen nemzeti bizottság választására készülnek. „Minek az?” „Egyre-másra választják őket!” Amikor igazgatója — józanul — arra kért külön-külön mindegyikőjüktől választ, hogy kell-e egyáltalán az a nemzeti bizottság, egyedül ő szavazóit nemmel. És ezen az estén kezdődött, és tartott sok- sok napon át az eszkimó mese. — Apja. Nagy kívánságod még sosem teljesült? — Dehogynem. Kész cigarettát szívok. — Ne bolondozz! — Komolyan mondtam. Volt idő, amikor a kész cigaretta távoli korszakától én a gondtalan életet reméltem. — És nagyon örültél? Ha csak egy kicsi ideig is, de ugye nagyon örültél? — Örültem volna én tovább is, ha ki nem babrálnak velem. — Ki bántott, Apja? Megölöm. — Előbb Straub F. Brúnó. Ügy elrejtette előlem a kémhatást a potens hidrogén negatív dekadikus logaritmusába, hogy észre sem vettem a keresgélése 10
