Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 2. szám - FIATAL ÉLETÜNK - Kósa Csaba: Halálkör (elbeszélés)

Szerettem volna elkerülni még a látszatát is, «hogy csalódást «érzek az el­maradt szám miatt. Olyan eseteket emlegettem, amikor a kockázat egyenlő az öngyilkossággal, s éppen ezt a felismerést figyelmen kívül hagyni — ez a gyá­vaság. Viktor hirtelen felemelkedett a betonikodkáról, amelyen «aiddig 'üldögéltünk, s előrelépett «a kavicsos parton. Jó ideig álldogált zsebredugott kézzel — cipője orrát meg-meglegyezte a víz — hátra sem fordult, úgy szóit végül. — Estére rendbehozom a gépet! Nem lehet komoly hibája, hidd 'el. Estére mindemnek rendben kell lennie! Egy lány ült mellettem az esti előadáson. Szabadnapos «volt «aznap, leg­alábbis «ezt sejtette. Az igazság «az, hogy meg sem kérdeztem tőle, mi a feladata az együttiesnéd; talán műlovarnő vélt, talán csak a buzogánydobálónak segített a bájaival, de laz ás lehet, hogy a háttérben tevékenykedett, s meg sem jelenít a porondon. Viktor hozta fel mellém a páholyba, s mielőtt megszólalhattam volna, gyors hátraarccal eltűnt. A lány csöppet sem zavartatta magát, taps«olt, integetett, becenevükön szó- longatta a szereplőket, s minduntalan arról faggatott, mi a véleményem a pro­dukcióról. Az utolsó szám, amely megelőzte Viktort, a légtornászaké volt. Hófehér testek íveltek a kupola alatt, fájdalmasan nyikorogtak az artistalétrák kötelei. Aztán kihunytak a reflektorok, a porond elsötétedett, csak a kijárati ajtók felett vöröslöttek a jelzőlámpák. Emilia hangjára ocsúdtam fel. — Hát nem jön? — kérdezte. — Viktor? Viktor hol maradt? A kezemért nyúlt, megszorította. — Menjünk hát -— súgta együttérzéssel. Vacsora után fe&szökitünk a szobámba. Emília levetette a ballonját, s leült az ágy szélére. Válla felett előreveltett, kibontott haja szikrázva zúdult a sze­membe. Zavarral küszködtem. — Viktor úgy érzi, kételkedsz benne. — Miből gondolja? — kérdeztem sokára. — Az «eső megártott a pályának. Felszakadt a ponyva, a réseken becsurgott a víz... Csúszós pályán mégsem kísérletezhetett... Próbáltam elkapni a pillantását, makacsul kitért. — Viktor miatt jöttél? Szelíden csóválta a fejét. — Hiszen szabad is lehetek... Sokáig hallgattunk, mozdulatlanul. — Tudom — mondta halkan a lány —, el akarsz menni. Puhám, lágy siklással emelkedett fel. Fején át egyetlen mozdulattal húzta le a ruhát; gyorsan, eltökélten veítfeőzöitt — megéreztem teste illatát. Ekkor miár «régen G.-foen éltem. Pénzem az első héten elfogyott, általában Viktor segített ki a különféle Zavarokból. Nem tudom honnan, de a tárcájában mindig lapullt néhány százas. Szándékaim gyakran feltardsznyáztak, a lábam azonban nem mozdult. Négy hót, négy hónap, négy év «telt el? Egyszer csak elérkezett az a bizonyos (szombati nap. 131

Next

/
Thumbnails
Contents