Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám - Szakály Éva: Gazdag Erzsi "műhelyében"
SZAKÁLY ÉVA Gazdag Erzsi „műhelyében” Műhely? Gazdag Erzsivel kapcsolatosam csak képletes jelentésű a szó — hisz nincs műhelye. Magában hordozza azt, kobold-derű j ében, mindenre odafigyelő, ember- szerető értelmében, s abban a gyermeki csodálkozásban, amellyel környezetét nézi. A hétköznapok realitását oly erővel tudja megszelídíteni, befogni, betörni költészetének ,.gyémánt-szekerébe’’, mint azt a névtelen legnagyobb tette — a nép, megtartó, megőrző költészetében. Műhelye tehát az egész viliág — bár még sohasem járt külföldön —, a természet, .amelynek csodáihoz sorolja az embert, miagát; a társadalom, amelyben — nem éppen sírnia úton — kibontakozhatott tehetsége, embersége, a felnőttet és a gyermeket egyaránt megindító, szépre-nemesre szemet nyitó költészete. Hannát ez az ős-erő? Valahol Gazdag nagyanya csodálatos sárvári mesélő estéiben, amikor a mosónők és májS egyszerű emberek között a fonóházbain a valóság mesévé változott s ia mese valósággá. Almáikor az .est homályában elmosódtak a kontúrok, s a „lúdvére” is valóság volt, mint ahogy valóvá elevenedett a bakonyi juhász ükapa, hogy néhány évtizeddel később minit a Megtalált tümdérország — mindmáig kiadatlan, — elbeszélő költeményének hőse maradjon halhatatlan. Bele- diöbbantak ezekbe a mesélő estekbe a nyájait őrző Vad komondorok, a ibárányt- vágó, táncoló (betyárok... A napvilág realitása azóta is ejsite válik költészetté, Gazdag Erzsi közegévé, természetesen anyanyelvivé, amelyet nemcsak írásaiban, de gyönyörűen ejtett szavaival is él. Hannát ez a meleg derű? A harmatos hajnalokból, amelyekben menni, menni kellett, hallgatni a fű növését, meglátni a virágok napra fordulását, még nem értve, de érezve és átélve a természet csodálatos harmóniáját. Honnét a tudástszomj? A gyermekkorban ritkán potyadozó könyvekből, amelyek gyakran haza se kerülitek, mert megtetszettek valakinek, egy osztálytársnak, egy barátnőnek. .. De nem, még korábbról! Még ími-oilvasni som tudott, amikor a padláson megtalálta édesanyja gyöngyibetűs iskolásfüzeteit, a tiszta lapokat cérnával összefűzte: ez volt az első könyve, később ebbe írogatott, még nem verseket, csak úgy, magának. Sohasem készült költőnek! Mikor a sárvári polgári iskolában tanárnőjétől először hallotta: „Erzsi, te költő vagy!” — elsírta miagát. Mert már iákkor adni akart, s ltudta: a közhiedelem „bolondnak”, garabonciásnak, semmittevőnek tartja a költőket, még a legnagyobbakat is. Elsírta magáit, mintha megsejtette volna, hogy ez az adottság nem könnyebbé, hanem rögösebbé teszi életútját. Azóta generációk nevelkedtek fel versein. Nem tudja hányat írt, még kötetednek kiadásait sem tartja számon. Az első versére mégis emlékezik: Ó-magyar Máriasiralom-szerű költemény volt, tele érzelemmel, fájdalommal. Később nem120
