Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 2. szám - Becht Rezső: A béke első napja (elbeszélés)

— Haha! _ A vén csődör — hát nem megháliotta?! — nevetett Szergjej és még egyet nyerített, még szebbet, még hívogatóbbat. De Vjaszilij csak hooikdlt.

A napsugarak most oléríték ,a nlagy asztalit és a zongoráit. Érintésüktől szikrázni kezditek a szanaszét álldogáló palackok, (kancsók, üvagpoharak és virágvázák. Egy nagy befőtte» üvegben fölparázslott a mariadók vörösbor.

Valahonnan a távolból diuhaj énekszó hallatszott, meg harmandkazengés. Néha lövések pukkantak, ho(l egyesével, hol ftalkékban.

Szergjej borgőzös fejében derengeni kezdett valami.

— Csont! — tűnődött. Hát akikor mégsem álom volt, amitől ilyen jókedvűen ébredt...? Hát persze!... Tegnap estie a panucsik beszéde... utána a Himnusz. .. meg .az egetverő „Úrrá!”... utána meg a hiarmonikazengiés, ének, tánc, !bor... Jó vörösbor terem 'errefelé.. . No mag laZbán a lövöldözés az örömtől... Bent a váróéban biztosan megrémültek az emberék, hogy újra jönnek a ger- manszkdk...

A májusi napnak egyik sugara ebben ia pillanatban (telibe találta Szergjej homlokát, s 'ettől teljesen Ikigyúlt a világosság laz 'agyában:

— Úrrá, úrrá. úrrá!! Vojna kaput... kaputt... fcaputtt! Vé-ié-ge a há-bo- rú-nalk!!! — ordította el imagát, és túláradó örömében félcsázmáját felhajította a mennyezetre.

A csillár csörömpölése nem elégítette ki. Ekkora öröm nagyobb lármát kíván.

Felugrott és körülnézett.

Az egyik foltőjben ott feküdít iá harci gitárja. Ügy feküdt ott, mint iá dajka ölében a csecsemő. Szergjej füttyentett egyet, felkapta, minit la legény a babáját, körüibofcázta vele a szobáit, aztán kuncogva leadott laz alvók feje fölött egy sorozatot.

A horkolás kissé rendetlenné vált, de nem szűnt mieg^ ellenben a kereskedelmi tanácsos úr ott a blondéilkeretben Szent Sebestyén sorsára jutott.

Szergjej elégedetten belevetette magát a fotőj'be és iá csizmáját kezdte húzni. Nehezen ment. Talán újra elnyomta volna iaz álom, ha idejében észre nem veszi „az asztalion az ázott újságpapírt. Letépte a Lszáraz sarkát, a zsebéből mahorfcát kotort elő és iegy vastag, ünnepi cigarettát sodort.

A íotőj kanjai lágyan magukba ölelték hatalmas, egészséges, szőke testét. Keze végigsiiklott a finom szsrvasbőrön. Gyengéden, szeretettel simogatta, mintha Mása telt nyaka lett volna. Két kinyújtott lábán a csiizmiasarfcofc kopogós táncba kezdtek, aztán hirtelen megálltak, mert Szergjej ábrándozni kezdett:

— Mása... Másenka...! suttogta vágyakozva, és jobb híján a vörösborral félig telt kristályvázát markolta meg.

— Vojna ikaput, galubuska maja! Da zdravsztvujat mir! Úrrá! Éljen a béke!... Most már hazavárbatod a te Szerjózskádat...

Húzott egy nagyot a vázából, míg szeme boldogan kísérte iá napfényben gyűrűző cigarettafüstöt. Valami csiklandós melegség áradt fel benne, iámig aztán egv szilaj (kurjártással fci nem rúgta iroaga alól a széket és tenyerét összeverve, kissé dülöngélve néhányat nem perdült.

— Hé, ti betondoki Duráki! Mit (alusztok -ezen a szent reggelen?! Vége a háborúnak. Béke van!

De azok csak hortyogtak tovább.

Szergjej megvetően legyintett, fejébe psiapta a sapkát, szép ferdén, diadalmasan, laztán a lengő függönyök között kilépett a teraszra.

106