Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 6. szám - KITEKINTÉS - Bertalan Lajos: Helmut Sakowski és az Országutak

kitekintés BERTALAN LAJOS Helmut Sakowski és az Országutak Erdőmérnöki diplomával a kezében, s kétéves háborús katonai szolgálattal iá háta mögött 1949-ben a berlini gazdasági bizottság ajtaján egy Helmut Sakowski nevű fiatalember kopogtatott. Munkát keresett. Éppen jókor. A bizottság önkéntes fiatalokat keresett vidéki munkára, egyebek közt erdészeti „segéderőket”, gyakornokokat, felügyeleti és szakmai munkákkal megbízható párttagokat. Sakowski, 1947 óta párttag, kapott az alkalmon, s egy Salzwedel melletti erdőben munkába állt. Huszonöt évesen, tele reménnyel, keserű tapasztalatókkal, a háború, a pusztulás és pusztítás, a 45 utáni újrakezdés hihetetlen nyomorának emlékeivel. Távol Berlintől, egy kis erdei házban. vl* O'- Akkoriban verseket írogattam. Úgy mellékesen. No, nem az erdő szépségéről, a reg­geli harmat csillogásáról vagy a lenyugvó nap fenyőkoronákon átszűrt sugarairól, hanem vonalas agitációs versikéket a helyi lap szerkesztőségének. Megrendelésre. Hogy miről? Arról például, hogy az egyik középületen évék óta fákul már, félig elavult jelmondatá­val, egy transzparens, vagy arról, hogy a falatozóban nem adnak papírtálcát a virsli mellé és így tovább . . .- Tehát amolyan csasztuskákat.- Igen, ahogy a megyei lap, illetve annak járási szerkesztősége óhajtotta. Nekem csupán egy kikötésem volt: verseimet álnéven nyomtassák, mert elvégre komoly gazda­sági beosztásiban dolgozom, s nem utolsósorban állami, ha úgy tetszik pártmegbíza­tásban ... Az ötvenes évek végén, amikor már unta az álnév alatt megeresztett bökverseket, s úgy érezte, megfelelő gyakorlatra tett szert az írásban, kitört a névtelenségből. Nem minden nehézség nélkül. Két nő segítségével. Az egyiket Lene Mattkének, a másikat Gisela Maynaik hívják. Az egyik egy ré­szeges tehenész felesége (első sikeres novellája főhőse), a másik az NDK világhírű színésznője, aki Lene szerepét alakította. 572

Next

/
Thumbnails
Contents