Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Szakály Éva: A fényre jött ember játszani akar
amely lázba hozta Szombathelyt, sőt a megyét is, rányomta bélyegét a város kulturális arculatára, s egészséges irányban befolyásolta azt. Március 31-én adta ki a Vallás és Közoktatási Minisztérium Szabadművelődési Ügyosztálya azt a körlevelet, amely a művelődésügy programját adta, meghatározva helyét a hároméves tervben. Ebben a művelődésügyi feladatok címszó alatt az 5-ös pontban olvasottakat a következőképp summázhatjuk: Szükségesnek tartja az ügyosztály művészegyüttesek szervezését. A szervezést azonban nem maga, hanem a társadalom feladatának tekinti, a művészi színvonal ellenőrzését pedig a művészeti ügyosztály, illetve a Művészeti Tanács feladatkörébe sorolja. A művészegyüttesek kérdésében éppen ezért szükségesnek látja az ügyosztály ezeknek a tényezőknek a szoros együttműködését. Kívánatos, hogy a művészegyüttesek honorálása az összejövetelek bevételéből teljék ki, s ne állami támogatás útján történjék. Azonban mindaddig, míg a társadalom nem tudja az együttesek kiszállásának teljes költségét előteremteni, az ügyosztály hajlandó bizonyos mérvű anyagi támogatást nyújtani. De hangsúlyozza, hogy a művészegyüttesek elburjánzásának megakadályozására, továbbá az adminisztrációs költségek csökkentésére lehetőleg egyesíteni kell a MASZOSZ keretei között az erőket. Az együttesek támogatására 120-140 ezer forintot irányzott elő az 1948-as évre az ügyosztály. Az 1947. év elejére különféle bemutatók zsúfolódtak: vegyes, összességében silány műsor volt ez. Ízelítő belőle: január: Blaskó Mária: Szépségkirálynő című színművét a szociális nővérek mutatták be. A ferences műkedvelők Gaviczky Elvira: Az írógép meséje című darabját játszották. A domonkos .műkedvelők Kiss Rezső: Miért? című színművét. A szaléziak egy látványos operettel rukkoltak ki, amellyel az egész várost lázba hozták: A cirkusztól a kastélyig című darabot sokszor és sok helyütt játszották. Az MKP színjátszói Csokonai Özvegy Karnyónéját vitték közönség elé. Az előadás színvonaláról ilyen távolról nem tudunk nyilatkozni, de a sok silány operett és színmű mellett oázisként int felénk ez utóbbi darab. Februárban hat előadáson játszották Offenbach operettjét a szaléziak Schmidt Mihály karnagy-rendezővel az élen. A Leánygimnázium Tavasz a télben címmel mutat be darabot 2-án, a Faludy Gimnázium 10-én Az etyelei maharadzsát adja elő, a ferences ifjúság 23-án Elítéltek címmel Stupla Lucia római korban játszódó drámáját. Március még mindig Offenbach jegyében telik, (15-16-án A cirkusztól a kastélyig) 2-án és 30-án játszák az Elítélteket, s újdonságként a Haladás Önképző Egyesület 8-án, 9-én, 22-én, 23-án és 25-én Lehár Drótostót című operettjét mutatja be. Érdekes megfigyelni a hivatásos színház hatását a mozgalomra: ott is dúl az ope- rettdömping, s a klasszikus színművekhez nincs színész és közönség, haladó, korabeli darabokat nem találnak. Marad az operett, s a műkedvelőknél helyi szerzők már címükben is elrettentő darabjai. . . A NAGY KULTÚRVElR&ENY Április 6. és 20. között zajlik le Szombathelyen Vasvármegye és Szombathely város műkedvelő versenye: nagy előkészület, sók helyi bemutató után kerül sor erre. Nem egy helyen, hanem Szombathely szinte valamennyi, e célra alkalmas művelődési intézményében. 523