Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 6. szám - Dávid József: Pásztortűz (elbeszélés)

Ha valaki látta volna fürgeségét, nem hiszi el, hogy a nyomorék, sánta, púpos Kopka Jani fut az égő fáklyával kupactól kupacig, s mintha sercegő gyújtózsinórtól kapott volna lángra mindegyik venyigecsomó, egyszerre lobbant mind a huszonhét.

Dalolni, kurjongatni szeretett volna a gyönyörűségtől, aztán meg szaladni be a faluba, ahonnan nagyon szép lehet. .. Ahonnan biztosan sokan nézik. Az asszonyok talán még síínak is, s azt mondják: mily sötóték a hegyek. Egyetlen pásztor sem lengeti Szent Mihály piros zászlóját, csak Kopka Jani, a cukrosodé Várhegy tetejéről. Mintha meghalt volna a világ. Csak Jani üzeni, hogy nem hunyt ki a tűz, nem hamvadt el az élet. Kopka Jani, mint az igazi szőlőpásztor. Neki megyünk holnap szüretelni. Talán még egy ügyes kis asszpnyt is viszünk a kunyhójába, hogy ne legyen olyan árva, hogy ne csak a tücskök ciripelését hallgassa, s ne csak a Szent János bogarak pirinyó lám- pácskáin mélázzon hosszú, őszi éjszakákon . . .

Arra riadt, hogy a közelben géppisztolysorozat kelepei, s ő ahelyett, hogy fedezéket keresett volna, riogatva, örömtől ittasodva bicegett a hang irányába.

Mire megvirradt, ott csüngött a falu főterén egy göcsörtös akácfára felvetett kötélen. Horpadt mellét egy gyúródeszka nagyságú kartonpapír fedte a következő szöveggel: „így jár minden hazaáruló bitang, aki az ellenséggel cimborái!”

Harmadnap a bevonuló szovjet katonák szedték le a kötélről, és szépen eltemették. De a falu népe ma is azt hiszi, hogy Kopka Jani orosz kém volt, aki azon a bizonyos Szent Mihály estéjén fényjeleket adott a Nyírség felől előretörő szovjet katonáknak.

Pedig hát Kopka Jani nem volt senki, de .még csak puttonyos sem lehetett soha. Huszonhét év alatt talán asszony öléhez sem jutott. Ember szeretett volna lenni, ha nem is olyan mint az épkézlábúak, de ember. Egyszer, a vérzivataros időkben megadatott neki, hogy szőlőpásztor lehessen, s mert úgy akarta csinálni a dolgát, ahogy az igazi szőlőpásztorok, hát ebbe is belepusztult...

SZŰCS ISTVÁN: SZEKÉR