Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 5. szám - TANULMÁNY - Nádasdy Lajos: Kiegészítések Petőfi pápai életszakaszához

ilyen össze nem illeszthető, különböző erősségű harmóniákból, illetve diszharmóniákból áll.

Végül megemlítjük az idén elhalálozott Lajci Pandur (Lendva, 1913) hagyományos címéket viselő képeit („Fazekasok”, „Vásáron”, „Virágok”), melyeken ízességgel, heves, perzselő színkultúrával, életszomjat csitítgató realizmussál tárulnak elénk a szokott témák. Képei megjárták útjukat Zágrábtól Skopjéig, Malmáig, Londonig, Passauig, Budapestig, Szegedig iS Szombathelyig - ákárcsak az ugyancsak 1973-ban elhalálozott Maksimiljan Kavcic hasonlóan drámai elevenségű, vérbő palettát idéző képei.

A pannon realitás - mint látjuk - nem önmagára, önnön törvényeire, meglátásaira, élményeire, gyökereire mutat tehát vissza, hanem inkább kifele mutat, mint a helyéről kibillent iránytű. Név szerint Pevsner, Wols, Rosenquist, Dubuffet, Kienholz világára, valami általános mondanivalóra, mely azonban ilyenfokú általánosságban már inkább híg, cseppfolyós, elvérzik benne a nagy fellobbanásdk, művészeti akaraterő, az őszinte újraformálás minden eredetisége - s marad helyette eredetieskedés. Ez a jelenség, persze, a művészetek össZhelyzetének is krízise: az önmagunknak feltett kérdéseik vála- szolatlanul hagyása, a modern ember ironiikus-maliciózus könnyedsége, az ide-oda futko- rászás a nemzetköziség csábító pázsitján, melyen gyerekjáték leszakítani egydtét virágot.

A pannon közösség azonban, tudnunk kell, komoly gondolat, a kiállítás, a maga példásan harmonikus rendezésével, mely alig sejteti a fogyatékosságokat, komoly erőfeszítésük eredménye, csírájában hat évvel ezelőtt indult ki Szlovéniából. Elgondoló)', pártolói, szakértői a „történelmi hagyományokra”, „a jellegzetes természeti környezet összefogó erejére” utalnak, ahogyan a katalógus előszavában is olvassuk, mindebből azonban vajmi kevés, mondhatni iáiig valami nyilvánult meg az első, Magyarországon rendezett Pannónia-kiállításon. Látatlanban megkérdőjelezhetnénk, hol maradnak a valóban jellegzetes, pl. a cseh modern festészetet annakidején oly jellegzetesen tájivá varázsoló, őszinte erők, hol marad a magyar piktúra műves intellektualizmusa, eltekintve egy-két kivételtől, hol az osztrák művészetnek Kelet felé nemcsak naívságot, hanem az európai értelmességet továbbadó 'színvonala?

Ha a kiállítás ilyesmi felé haladna a jövőben, nemcsak egy ötletet labdázna tovább,

KUSTÁR ZSUZSA: DUNÁNTÚLI MESE

466