Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczy Emőke: "Mit akar" a költő - és "mit tehet" a költő?
sági-technikai fejlődés csak a lehetőségeket teremti meg; a tudati-felépítménybeli elemekre vár az a szerep, hogy az ember valóban egyéniséggé, szuverén .alkotó személyiséggé fejlődését segítse-irányítsa: hogy ráébressze az embert a másokért vállalt élet szépségére, ia természetes alkotóerő értelmes felhasználásának örömére. Gsák a lelkileg- tudatilag gazdag, differenciált látásmódú és a világ felé nyitott ember adhat önmagából a világnak — mert neki van olyan tartalékkészlete, amelynék szétosztása nemhogy szegé- nyítené, de önmagát is gazdagítja. Éppen ezért; differenciált látásmódra, önmaga gazdagítására s folyamatos belső feltöltődésre kell nevelni az embert, ha azt akarjuk, hogy önmagából mind többet juttasson a társadalomnak. Az alacsony szellemi és gondolkodási szint önzővé, ál értékeket gyűjtögetővé teszi az embert, tehát a társadalomnak is egyik legfőbb érdeke, hogy a valódi művészet szava eljuthasson a legszélesebb néptömegekig. „A kollektíva ereje . . . tagjainak egyéni gazdagságában rejlik. .- ezért „a kommunista társadalom számára az alkotó egyéniségek fejlődése nem puszta célkitűzés, hanem a fennmaradás és az előrehaladás nélkülözhetetlen feltétele is ...” - jelzi I. Sz. Kon szovjet társadalompszichológus elméletileg alapvető fontosságú könyvében napjaink egyik legsürgetőbb kérdését.13 A társadalmi-gazdasági fejlődés egy adott szakaszának elkerülhetetlen velejárója az elidegenedés, ez a természetellenes és az embert eltorzító jelenség. Az ember végül nemcsak a munkafolyamat eredményétől, hanem magától a munkafolyamattól is „elidegenül” : azaz önmagától, saját szellemi lényegétől, az alkotóerőtől. Ha ugyanis munkája eredményét nem érezheti magáénak, nem végzi kedvvel: közömbössé válik munkájával szemben. - Ez a közömbösség végül átterjed az élet minden területére, az ember minden tevékenységére, egészen addig, mígnem tehetsége, lényegi ereje már semmilyen alkotó munkában nem képes megnyilvánulni. A gazdasági folyamatnak ez átmeneti, szükségszerűen torzító hatását egyedül a kultúra ellensúlyozhatja. Természetesen csakis olyan társadalmi körülmények között, amelyek az ember humanizált világának kialakítását lehetővé teszik. És a szocialista társadalom ilyen feltételeket teremt. A marxista - különösen a szovjet - társadalom- psziohológusolk éppen ezért hangsúlyozzák egyre erőteljesebben, hogy a további társadalmi fejlődés nélkülözhetetlen feltétele az autonóm személyiség tömegméretű kibontakozása. Ehhez a demokratikus közszellem bővülése teremt lehetőséget. Az igazi demokratizmus viszont csakis „a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében” valósulhat meg (József Attila kifejezését idézve): s ezt a „gyülekezetét” csakis a közösség gondjait belülről vállaló, a közösségi létben gondolkozó autonóm személyiségék alkothatják. Tehát a két folyamat lényegében feltételezi egymást, ezért van szükség arra, hogy a nevelés eszközeivel - és a művészet segítségével is - formáljuk az „alakító-alkotó” embert, s így fokozatosan egyre gazdagabbá tehetjük a társadalmi demókráciát, ami majd újra visszahat a személyiség fejlődésére, egyre jobban kiteljesítve társadalmiságát. A jelenben tulajdonképpen még hiányoznak az alkotó személyiség tömegméretű kibontakozásának a feltételei (maga az oktatás-nevelés se ilyen irányú, egyelőre). Szinte osákis és kizárólag a művészet ad segítséget az embernek az önkibontakozás módját illetően. Maga a közgondolkodás nagyon keveset. Erre vonatkozóan so'k figyelemre méltót mond el Almási Miklós Kertész Ákos „Makra” című kisregényének elemzése kapcsán.14 Arról beszól, hogy az a közmorál, amely tulajdonképpen még ma is uralkodik, és amely az egyéni autonómia kizárására épül, elfojtja a közösség belső, egyéni indítékait, s végül kiirtja az emberből egyéniségét és ezzel együtt társadalmiságát, .azaz végső soron elpusztítja belőle „az embert”. Mákra öngyilkos lesz - és rajta kívül sokan mások, akik nem tudtak értelmes célt állítani maguk elé. „Nemcsak Makrában dolgozik a hiány - írja Almási Miklós -, hanem társadalmunkban is hiányzik az a köznapokban élő mozgalom, tendencia, közösség, ami ebben az irányban merne kísérletezni, szívóerőt 450
