Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - TANULMÁNY - Simon István: Petőfi öröksége
természetes Is, hogy az élő Petőfi alakja tűnik fel előttünk s nem .a csatatéren nyomtalanul eltűnté. Szelleme ma is élő. Hogy mennyire élő, talán szerénytelenség nélkül hivatkozhatok a széleskörű külföldi érdeklődésre, a világ számos országában eddig megtartott Petőfi ünnepségekre, a sajtó, a könyvkiadás figyelmességére. Sőt, éppen Petőfivel érte el irodalmunk, hogy életműve, élete tanulmányozására külföldön tudós csoportók, kutató munkaközösségek alakultak. Olyanformán, ahogy léteznek Goethe, Leanu vagy Dante emlékeket ápoló nemzetközi bizottságok. Hogy a figyelem újra feléje fordult, az okot nyilván korunk érdeklődésével is magyarázhatjuk. Petőfi verseiben valami eszme, élő gondolat, korszerű aktualitás is szinkronba kerülhetett a ma emberének érzésvilágával, s persze hogy izgatni kezdett bennünket mindaz, ami e klasszikusból élő maradt imáig. A költőről, akinek életműve nemcsak klasszikus értelmű szépsége, hanem mondanivalójának aktualitása révén ,is igen «sokáig maradandó, azt szoktuk mondani: megelőzte korát. Vagy még azt is hozzátesszük, hogy az idő őt igazolta. Öt és nem ellenfeleit. A kontraszt így is segíti megfejteni a halhatatlanság titkát, legalábbis közelebb juthatunk úgy általában az igazsághoz. Petőfi esetében azonban ez sem ilyen egyszerű. Neki igazán «szép «számmal voltak ellenfelei, mégsem ők jutnak az ember «eszébe, nem az ő véleményük, ha Petőfi igaza mai aktualitásának magyarázatát keressük. Az irodalmi ellenfelek, noha életében sok bosszúságot okoztak idétlen vagdalkozásaikkal a költőnek, valójában jelentéktelen figurák voltak. Épp az a bámulatos, mennyire ismerte korát, mennyire benne élt a mindennapokban. Ha megelőzte, csak annyiban, hogy nagyon is pontosan felismerte a pillanatnyi teendőket is, melyek elodázásuk miatt, sajnos, nagyon sokáig aktuálisak maradtak. A valóságos ellenfelek, a társadalmi és nemzeti elnyomás, a zsarnokság elleni küzdelem, jóllehet ő volt az ellenük való harc legelszántabb katonája, nemcsak Petőfinek adtak munkát. Mégis őrá gondolunk először, ha a szabadság, a világszabadság ügye kerül szóba, vagy a tevőleges társadalmi elkötelezettségre keresünk példát. Még a legtisztább, legáttekinthetöbb költői «életenövéknek is van egy-egy rejtetten megbúvó kulcsmondata, mellyel egyetlen fordításra kinyithatjuk a titkok kapuját is. Petőfi jellemét verseiből jól «ismerhetjük; nyíltságáról, természetes szókimondásáról vall mindegyik sora. Nos, foglaljuk össze «a maga-jellemzést a saját szavaival: „Inkább legyek ezután is, mint ekkoriig voltam, bátran és kérlelhetetlenül kimondott meggyőződésem mártírja, hogysem gyávasággal vádolhassam magamat. Én magammal akarok békében élni, nem a világgal.” Az akkori ellenfelet, a habs«burg elnyomást név szerint is említhette volna. Mégis szélesebb csatatérre húzta szét frontvonalát, mert a forradalom a lelkében komplexebben élt. A forradalmár a világot akarja megváltoztatni, ez «hallatszik ebből a mondatából. Ellenfele - mint tudjuk - a rosszul működő, rosszul összeszerelt világ volt. Nem ákart soha megbékélni vele, mert a világ mindig rászorul a javításra, is a forradalmárnak egyetlen megnyugtató gondolata lehet, hogy ellenfele kihívására tudni fogja a feleletet és a teendőt. A tudatosságnak és -a forradalmár célszerű magatartásának azért is oly fényes bizonyítékai költészete utolsó harmadának tökéletes darabjai, mert belőlük a teljességében átérzett világ és ebből szinte magától értetődően a teljes költői világkép sugárzik. Ne felejtsük el, hogy ezek a versek szinte alapjaiban változtatták «meg a magyar nép tudatát. S ha haladó nemzeti tudatról beszélhetünk, kialakulásában Petőfi világgal szembeni harca elsődleges szerepet kapott. Ha «megteszek mindent, sugallja az idézett mondat, amit megtehetek, hogy jobb legyen a világ, a magam békéjét teremtem meg s mindinkább azzal, ha erősítem harcomat ellenfelemmel, a maradisággal. 438
