Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Siklós Olga: Egy kísérletről
értelme annak, hogy az emberiséget több évszázada megtanítják nemcsak az olvasásra, de az irodalom kedvelésére is, sőt jelentős erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy ki-ki eligazodhasson az irodalom hatalmas erdejében, vajon miért ne lehetne színházra is tanítani? A színház ugyanis nem egyenlő a leírt drámával. Ez köztudott, elfogadott igazság, sőt közhely. S hogy e közhely ismétlésére mégis szükség van? Igen, mindaddig, míg az ifjúság nevelésében nagy részt vállaló irodalmon kívüli művészet nem kap helyet az oktatásban. Ezen az irodalomcentrizmuson próbáltunk Veszprém megyében egy kis rést ütni - nem az irodalomoktatás rovására, csak mellette. Először a magyartanárokban fölkelteni az érdeklődést a színházművészet megtanítható rétegei iránt. így került sor arra, hogy a pedagógus továbbképzés keretében hat alkalommal találkoztunk a megye magyar szakos tanáraival és szakfelügyelőivel, és színházról, drámáról beszéltünk. Vizsgáltuk a színház és társadalom alakulásának kapcsolatait, a színház- és drámatörténet összefüggéseit és főbb vonásait, elemeztünk három közösen kiválasztott drámát és egy színházi előadást. A találkozások igen jó hangulata arról győzött meg, hogy a tárgy iránt van érdeklődés, és nem elsősorban a lexikális tudás fejlesztése, hanem a dráma és élő előadás kapcsolata, az eleven színház struktúrája, a jelenkor színházi nyelve érdekelte a tanárokat. Veszprém megyében rögtönzött munka folyt. Közösen tanítva egymást, figyelve a másik mondandójára, mértük föl a lehetőségeket, igényeket. Ez a társaság jövőre tovább akar lépni: egy-egy irodalom és művészet-oktatási témában annak mesterét kérik fel előadásra, konzultációra - mert az idei tapasztalat után nem elégszenek meg a továbbképzés régi formáival. Az olyan stílusú együttműködésben, munkában, mint amilyenben itt volt részünk, azt hiszem a legfontosabb az igények felkeltése az új iránt, s aztán annak bizonyítása, hogy a jó ügynek mindig vannak „katonái”. Furcsa módon azt ma már senkinek sem kell bizonygatni, hogy a diákokat az őket körülvevő művészet megértésére és befogadására kell nevelni. De annak bizonyítása, hogy az objektív akadályok e téren is leküzdhetők, már nehezebb feladat. A tananyag zsúfolt, a diákok túlterheltek; mégis megoldást kellene keresni. Talán a legjárhatóbb út: tovább csökkenteni a tantárgyak lexikális tanulását és helyette kifejleszteni az összefüggések felfedezését és a művész}- befogadásra való készséget. A veszprémi tapasztalat azt mutatta, hogy ennek első fázisa: a tanárokban érdeklődést kelteni a szánművészet iránt, sikerrel járt. Azonkívül volt a találkozásoknak egy másik haszna is: felfedeztük, hogy egy-egy előadás vagy dráma elemzése nevelési téren is nagy segítséget adhat, anélkül, hogy a tanár didaktikus lenne. A veszprémi Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója nyilván hasonló meggondolások alapján kísérletezik évek óta - kitűnő eredménnyel - a művészetre való neveléssel. Előadónak, beszélgető partnernek érkeztem az említett alkalommal az iskolába, délelőtt ii órára, ahol a következő tanítási óra állt a rendelkezésemre. Bevezettek a díszterembe, ahol több mint kétszáz diák ült. A kezembe mikrofont adtak, mert mint kiderült, előadásomat és az azt követő beszélgetést nemcsak az itt ülők hallgatták, de az egész iskola. S így van ez minden olyan napon, mikor a diákok a kora esti órában színházba mennek. Minden alkalommal meghívnak valakit - rendezőt, színészeket hogy felkészüljenek a színházra, ismerkedjenek a színház munkájával. Van ennek az iskolának egy jelszava, amely körülbelül így hangzik: a kulturált ember a saját szakmáját is jobban érti. Izgatottan mentem be a színházba, vajon az előkészítésnek milyen hatása lesz. Aktív, nagyszerű közönség volt. Mindent értett, mindenre reagált. Kollégáim fölvilágosítottak, hogy ez a közönség mindig ilyen. A délelőtti iskolalátogatás során kiderült, hogy nemcsak a kultúra passzív befogadására nevelik őket, hanem aktív művelésére is. Az iskolának például tizenhat külön kis énekkara van, osztályonként, hogy sűrűbben énekelgessenek, s mindnek diák karmestere, mert az ambíciót és az éneklési 435
