Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Bertalan Lajos: Atyafiság közel, távol
teremtett lélek. Végül hátul, az udvar végén halomiba rakott rőzse, tűzifa, gondosan kiválogatott vastagabb rönkök, gerendák között bukkantunk rá. Hajadonfőtt, ingben, kék vászonnadrágban, bakancsban tipegett, botjával ütögette az ágakat, gerendákat, hessegette a csirkéket, tyúkokat. Nézett ránk csöndes megadással, meghallgatta, kik vagyunk, mosolygott, ingatta a fejét, s mondta, hogy igen szép időnk van, nincs hideg, a nap is süt, és majd ha fcöll a vetésnek, megjön az eső is. Apámat azért felismerte: „ja, te vagy az Jóska sógor...”, s egy kis töprengés után hozzátette, milyen jó, ha így az atyafiság összejön. Ö maga most egyedül van, Mariska az urával meg a gyerekekkel együtt bement a búcsúba. S újra az időjárás, hogy meleg, jó, nap süt. . . Büszke, egyenestartású, megfontolt, szűkszavú paraszt volt, kevés földjén mindig több termett, mint a miénken, de azt a világért be nem ismerte volna: „ott a hajlatban silányabb lett, mint számítottam, meg aztán a jég is elverheti, amíg zsákba ikerül”, szokta mondogatni, ha a Zsidó-tagon aratás előtt a búzáját dicsértem. Fia, a velem egyidős Gyuri itbhagyta, kiszökött Nyugatra, valamikor negyven- kilencben-ötvenben. Búcsúkor ittak a legényék, hajnalban valamelyik felállt az .asztaltól: ki jön velem Becsbe? Gyuri elment. Azóta csak annyit tudnak róla, hogy Kanadában erdőt irtott, megnősült és három gyereke van. Mondják, néha színes fényképeket és díszes karácsonyi lapokat küld, amikre angolul nyomtatják a jókívánságot.- Hát a Gyuri? - kérdeztem Gábor sógort.- Jól van az - hajtogatta a fejét - most éppen a majorban. Kiment az állatokhoz, a majorba. Ja, ott van. Jól van a Gyuri. Elkomorodtunk. Búcsúztunk, meghagytuk hitében, hogy itthon a fia, s éppen a majorban, a téesz- majorban dolgozik. Estére, ha rendben elnyugszanak az állatok, hazajön ő is ... % A gyerekek látni akarták a tavat. Gyermekkorom javarészét ott töltöttem a Nagy-tó mellett, miénk volt a Hármasgát, kivezettem oda a teheneket legelni, lejártam a vízre, el a nádasba, piócára halászni, békára vadászni, buzogányt szedni. A Tó utca végétől keskeny út vezet a tóhoz, benőtte a gaz, szegélyét elborította a bozót. A téesz fogatai, vontatói más úton járnák, ez a táj kihalt. A Hármas-gát kiöregedett fűzfái, nyárfái ott őrködnek még ma is. A homokdombon halászház, valamivel távolabb nádtkupacok, előttünk pedig víztükör helyett embermagasságú sás, nád, gyékény, áthatolhatatlan dzsungel. Valáhol messze, bent a zöldövezet mögött, ott 'lehet a tó. Csalódottan jöttünk vissza. Jánoséknál a terített asztal körül Varga Laci élmagyarázta, hogy a halászház után tovább kellett volna mennünk, ott van egy kis csatorna, a végénél ladikok kikötve, s onnét be lehet ereszkedni a Nagy-tóra. Ö majd elvisz bennünket vadászni is, ha kedvünk tartja, .mert tagja a vadásztársaságnak. De hozzam magammal a Gerencsér Miklóst is, akinek olyan szép könyvei jelennek meg mostanában. Elolvas tőle mindent, mert valamikor Bezin együtt hajtották a teheneket, s mindig megcsodálta, micsoda fantáziája volt Miklósnak. Még festett is, ott a réten, delelés közben. Azon a képen minden tehenet meg lehetett ismerni, mert a Miklós azókat is sorra lefestette. Meg a gazdáját, az öreg Kónyát is. A kép még mindig ott van az öreg házában.- Hanem, ha én újságíró volnék, de meg tudnám kanyarintani azt a cikket a mi téeszünkről - mondja János szaporán szidva az egész vezetőséget. Hogy veszni hagyják a termés egy részét. Sajnálják a munkabért a negyedik kapálásra, pedig a paprikának az is elkelt volna. Meg hogy a búza egy részét nem forgatták, ott 'hevert halomban, „leborogatva” a pajta alatt, majdnem befülledt.. . Arra is sajnálták a munkabért. 423
