Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Bertalan Lajos: Atyafiság közel, távol
szülőföldünk BERTALAN LAJOS Atyafiság közel, távol Katus, a nővérem nem ismert meg. Ahogy apámmal beléptünk a szőlőlugassal kerített gádorba, csak nézett rám szerény, zavart mosollyal s mondta, hogy olyan ismerős vagyok. Amikor bemutatkoztam, összecsapta a kezét:- Jé! Aztán bekiáltott sógoromnak a szobába, nézze meg kik jöttek Fehértóról. Előlépett szélesen, kötényesen, ahogy kovács korában a műhelyből, csak a kalapács hiányzott a kezéből, s ránevetett apámra: „no, papa”, nekem pedig kezet nyújtott:- Csapó Lajos vagyok .. . Lett nagy magyarázkodás. Ne csodálkozzam, ha nem ismer meg, hiszen van annak tizenöt, ha ugyan nem több esztendeje, hogy utoljára átléptem ennek a háznak a küszöbét. Pedig Markotabödöge és Fehértó között, különösen ha a szélső házaktól számítjuk, alig több mint két kilométer a távolság. Busz is jár Győrből, s az is Fehértón keresztül. Meg hogy nem voltunk az Ernő fiúk lakodalmán, noha időben meghívott bennünket, személyesen, a menyasszonnyal együtt volt nálunk. Az idő meg csak múlik, öregszünk, szegény anyánk idejében .másképpen volt. Azám, a busz. Jár az, mondtam, de ha Fehértón leszállunk a délelőttiről, beugrunk apámhoz, délután meg indulhatunk vissza, mert vasárnap este már a hétfőre készülődünk. Búosúkor, mindenszentekkor pedig amúgy is tömve a busz, egymást tiporjuk oda is, vissza is. Más oka is volt, hogy nem mentem Katusékhoz. Haragnak nem mondanám, mert soha nem vitatkoztunk, hangos szóváltás sem volt köztünk. Inkább nehezteltem, nagyobb indulatok nélkül, csöndben, magamban, tartósan. Úgyszólván semmiségért. Amikor anyánk meghalt, Katus átjött apámhoz, körülnézett a házban, m.i maradt elvinnivaló. Ágynemű, terítő, nagykendő, fazék, lábas, kanál, villa, egy kis ez, az. Nem volt azoknak különösebb értékük, mégis úgy hozzátartoztak a szülői házhoz, hogy én már családi ereklyének tartottam minden darabot. S mért éppen a Katus, akinek legtöbb mindene van köztünk. Mi a húgommal - iskoláztattak bennünket, kiröppentünk - semmit sem „szereztünk”, Katusék házat építettek, sógorom a kovácsműhelyben tekintélyes vagyonkát összekalapált, kezdetben csak bedolgozott a tóesznek, s amikor a közös talpra állt, belépett ő is. Nem hiányzott abba a házba még egy lábas, se egy kendő. * — Megőszükél, mondtam Katusnak.- Van ám itt gond, csak nézz körül. Baromfiak, hízó, malacok, sógorod bikát is hizlal, aztán főzés, takarítás, kinti dolog... 421
