Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 5. szám - FIATAL ÉLETÜNK - Hegedűs Magdolna: Estike (elbeszélés)

- Láttál már ilyen szép gyereket?

Gábor párnástól ölel, ha elengedne, lebanyatlanék, mint a rongy. A szemével int, hogy nem. Hogy ilyen szép gyereket még nem látott.- Igaz, a feje megnyomódott a szülés alatt és a homlokán az a sebhely, az nem is tudom, mitől lett, de azt mondták, hogy néhány nap alatt elmúlik. És sötétkék szeme van. Hallottál már sötétkék szemű csecsemőről? Gábor ingatja a fejét. Nem. Még nem hallott ilyenről.- És mosolyog. Képzeld, amikor szopott és elalszik, mosolyog. Elhiszed?

(Másnak nem mondanám ezt, mert hátha kinevetnének bennünket: egynapos csecsemő és mosolyog, de Gábornak meg kell tudnia.)

A szemével int, hogy elhiszi.

Ránehezedek két erős karjára. Érezheti, milyen gyenge vagyok. Bal szememben undok vércsomó csúfoskodik, az arcom is csupa véraláfutás.- Űristen, mennyit szenvedhettél - fátyoloz rám a tekintete.- Elfelejtem. Azt mondják, egészen elfelejti az ember . . .

Mosolygunk.

Boldogok vagyunk.

Gazdagoik vagyunk: gyerekünk van.

*

Az öregasszonyoktól már előre félek. Hogy majd ránk tapadnak, nézni .akarják. Nem! Ne nézzék! Ugye, nem engedjük, hogy megnézzék? Boszorkányvigyoruk elraktározódik az agysejtjeiben .s emlékezni fog rá és megrémül, amikor már gondolkodni tud.

Irén néni könyörtelen. Már a kapunál belénk akaszkodik, mint a pióca. Diadallal kísér bennünket végig az udvaron: idenézzen ám mindenki; megjött .a gyerek. A gyerek, aki talán egy kicsit mégis az övé is .. . Reménykedem, hogy a konyhában lemarad, de nem. Utánunk jön a szobába (az ő szobája). Fölfalná, kirángatná a gyerekünket a pólyából. S mondja is (hogy nem röstelli magát!), bontsam ki, hadd nézze meg a kis testét is, apró lábait, ahogy kalimpálnak .az ég felé. Tudjuk mit kell vele csinálni? Vagy szóljon a Némethnének? Lám, lám, miből lesz az ember . . . Mindent tudunk. (Alig bírom türtőztetni magam. Takarodjon! Takarodjon innen, mert hozzávágom a papucsomat és somogyi paraszt leszek ám én is egyből...)- Csukd be az .ablakot is - szólok elgyötörtén Gábornak, ne jöjjön ide senki!

Akkor döbbentem rá, hogy iszonyúan szegények vagyunk. Gábor mindent megvett, amit fölírtam neki; .mosófazekat, kiskádat, teáskannát (a babaholmit már előre megvásároltuk). Csak csecsemőmórleget nem vett. Kétségbeesett követelőzésemre nem kezdett el mérgelődni, hogyan olthattak belém ekkora marhaságot, hanem rámosolygott a fiára: - szopik ez mérleg nélkül is, majd meglátod. - Talán ekkor étkeztem meg a klinika pompájából a mi kis nyomorúságos albérletünkbe. Mennyi mindenünk nem volt még, fontosabb a babamérlegnél!

Ülünk az ablak -alatt és nézzük az estikét. A kis Gábor édesen, kipirult arccal alszik a barack.fa alatt (alig fér már bele a kocsiba), néha egy-egy száraz levél pottyan a takarójára.

Lassan ránk alikonyodik. Föl kellene ébreszteni a gyereket, s becipekedni. De olyan jó itt ülni ebben az estikecsendben. Egészen elkábul az ember (talán a virág illatától) s ne.rn érzi annyira a szorongató kétséget: tél lesz nemsokára.. .

Meg aztán hadd gyönyörködjenek még egy kicsit a nénik a gyerekben. Lehet, bogy ők -már szaladni is látják a hepehupás udvaron. S ki tudja, talán Irén néni eltűri, hogy leszakítsa a virágját. Ezt a magátólnőtt virágot, az estikét.