Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Mátyás István: Hét mű - nyolc előadás
mert akkor nem ugyanazt mondja. Pós Sándor, aki a művet színpadra alkalmazta, szerencsére nem is erőlködött az „átültetéssel”. Nagyon ügyesen a kisregényt valamiféle ihletadó forrásnak tekintette, abból kiindulva írta meg a Vígszínház előadásának forgatókönyvét. Abból kiindulva! - ezt hangsúlyozni kell. Megtartotta az alapötletet, s átmentette az írói üzenet lényegét. Ennyit tett. Drámának kevés lenne, musicalnek viszont elég. A Vígszínház színpadán ugyanis Déry kisregényének dramatizált változata helyett egy musicalt láthatunk, .amely azonban sohasem született volna meg, ha nincs ez a kisregény. A produkció a saját műfajában kitűnő. Az erőszak kialakulásával, azzal, hogy az mely korban hogyan érvényesül; a világtól való elfordulás okaival; egy adott társadalom, adott körülmények között élő, adott összetételű ifjúságával foglalkozik Déry Tibor a művében, s még néhány hasonló jelentőségű kérdéssel. Sugallja, hogy a legfontosabb amit tehetnénk, külön-külön és együtt is: embernek maradni, emberségünket megtartani minden körülmények között. A felsoroltak közül sem került át minden a színpadi műbe, az író legfontosabb üzenete azonban benne van. Érvényre juttatását segítik a kitűnő zeneszámok, a dalok szövegei (Presser Gábor-Adamis Anna), amelyeket lemezről, rádióból, ugyancsak sokan ismerhetnek. Hangsúlyozni az összprodukciót kell, ritkán tapasztalható természetességgel ötvöződött egybe a szöveg, a zene, a mozgás, s akkuit ki a szó szoros értelmében vett kollektív játék. Mindebben jelentős érdemei vannak Marton László rendezőnek. Végeredményben elégedettek lehetünk. Született egy nagyszerű irodalmi mű, Déry Tibor kisregénye, dráma ugyan nem lett belőle, de alapjául szolgált egy remek musicalnek, egy emlékezetes színházi produkciónak. 6. NÉVNAP Furcsa dolog a divat. Színházi világunkban úgy látszik most éppen az irodalmi művek színpadra költöztetése a sikk. Egyikről épp az imént szóltam, s máris előttem a .másik. Kertész Ákos Névnap című műve is prózai alkotásként született, utána „operálták” drámává a József Attila Színház részére. A színlap tanúsága szerint komédia lett. Nevettet is, nagyszerűen, de lényegében mégis tragédia, ha nem is a véres fajtából való. Ez nem baj, sőt, ettől jó. A Nevnapnbeli Víg Gusztáv asztalos felesége egyszer csak rádöbben, hogy lehet másképp, emberibben is élni, mint ahogy addig léteztek. S egyáltalán nem bűn „elütni” a körülöttünk élőktől, ha ez emberi, erkölcsi értékünket tekintve gyarapodást jelent. Meg is próbálja, de a környezet, az átkos beidegződések visszahúzzák, lehetetlenné teszik. A helytelen életmódon változtatni kell. Nemcsak Vígné gondja ez, az író általánosabb kérdést, mondhatnánk korproblémát fogalmaz meg: hol tartunk az emberek tudati átalakításában, mikor jutunk el addig, hogy senkiiknél sem okozhat tragédiát az életforma-váltásitól elmaradó tudatváltozás?! A Névnap jó írás, eredendően egyéni hangnemű párbeszédekkel. Sikeres a belőle készült dráma is, szilárdan áll a saját lábán, nem egyszerűen illusztrációja a kisregénynek. Egyetlen hibája, hogy hosszú, fölöslegesen nyújtott. Remek egyfelvonásos lett volna belőle, s .az író nyugodtan elhagyhatta volna a zárórészt, amelyben Vígné szavakban megismétli mindazt, ami a műben egyértelműen és érthetően megfogalmazódik. Ezen a rendező, Berényi Gábor sem tudott segíteni, eltalált színpadi atmoszférateremtéssel, remek színészválasztással és mozgatással azonban mégis létrehozta egy időszerű mondanivalót hordozó, gazdag gondolati töltésű dráma szórakoztató, ugyanakkor elgondolkoztató, sikeres előadását. .372
