Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - Mátrai László: Beszéd Sylvester János sárvári emléktáblájának felavatásakor
MÁTRAI LÁSZLÓ Beszéd Sylvester János sárvári emléktáblájának felavatásakor A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége nevében rovom de tiszteletünk adóját Sylvester János emléke előtt, aki életének legtermékenyebb esztendeit ennek a városnak és ennek a várnak a falai között élte: ez volt számára - legalább néhány esztendeig - az a „hatalom védte meghittség”, melynek légkörében úttörő vállalkozásait megvalósíthatta, s velük nevét a magyar és európai művelődéstörténetbe eltörölhetet- lenül beírta. Gyakran használjuk meggondolatlanul az „átmeneti korszak>” kifejezést, hiszen kisebb-nagyobb mértékben minden korszak átmenet a történelem valamelyik szakaszából a másikba. De ha volt a múltban korszak, mely radikálisan megérdemelte ezt a nevezetet, akkor a Sylvester János kora, a XVI. század egésze valóban ilyen, ö valóban két világ határán állt, amikor a feudalizmus második nagy válsága az átalakulásnak olyan erőit szabadította fel, melyek - több-kevesebb késéssel - végül is egész Európában elsöpörték vagy halálra ítélték a feudalizmus középkori társadalmi rendszerét. A művelődés terén is megnyilvánult a hatalmas történelmi „átmenet” a renaissance, a humanizmus és a reformáció szellemi törekvéseiben. Sylvester János humanista és reformátor volt. Mestere az „óvatos”, „kétarcú” Erasmus volt; de a tanítvány előbbre tört a jövőbe vezető úton, mint a mester: vállalta a döntés ódiumát és minden vesz.élyét. Hogy Révai József ismert fordulatával éljünk: reformátor is a humanisták módján tudott lenni. És ez több és nehezebb történelmi feladat volt, mint ha csak humanista avagy csak reformátor lett volna. Wittenberg- ben a nyelvész,kedő Melanchton jobban érdekelte, mint a teológus Luther, idehaza az anyanyelv és annak grammatikája jobban lekötötték, mint az arról való spekuláció, hogy a tridenti zsinat vajon kinek a javára fogja billenteni a hatalom mérlegét. A bécsi egyetem magyar humanistáinak valóban „átmeneti” sorsa ez, aminek mastoid as ágában (pl. Zsámboki Jánossal együtt) Sylvester János is osztozik: teljesítményük igazi objektív elismerése ma sem éri el a magyar renaissance, sem a magyar reformáció nagyjainak kijáró elismerést. A renaissance képviselői még optimista módon hittek a respublica litter aria oszthatatlanságában, a reformátorok, különösen a Tridentinum után már valóságként élték át az európai szellemi élet kettéhasadását. Maga az a tény, hogy jeles, nagyon igényes konferenciánk még vitatkozott arról, hogy Sylvester János reformátor volt-e, avagy „csupán” humanista: a tudományos módszeresség hűvös tárgyilagosságával jelzi azt a „népszerűtlenséget”, mely a két kornak malomkövei közé szorult humanistáknak mindig is osztályrésze volt. A jövő kutatásainak lesz feladata, hogy a marxista tudományosság objektív mércéjét az átmeneti korokra is alkalmazva igazságot szolgáltasson a „két korszak gyermekeinek”, közöttük a mi Sylvester Jánosunknak is. A halhatatlanság nem más, mint az emberiség hálája azok iránt, akik vele jót tettek. Manapság, mikor a pestis gyorsaságával terjednek olyan tévtanok, melyek megtagadják a betű, az olvasás, a könyv műveltséghordozó primátusát: komoly hivatás 342
