Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4. szám - Bába Mihály: A lebegő betontetőn (elbeszélés)

Vince intett a fiúnak, és a feljáró felé mutatott. Indulás le, de szaporán. Együtt szálltak be a felvonóba. Jóska egy pillanatra becsukta a szemét, csak akkor rebbent fel, amikor hirtelen süllyedni kezdtek. A brigádvezető szorosan mellette állt. Megfogta a karját.- Rosszul vagy?

Jóska bólintott.

felakasztották a biztosító láncot, a fiú kilépett. Mint egy részeg tántorgott a toronyház falához. Nekitámasztotta a karját, ráfektette homlokát. Válla rángatózott.

Vince egy pillanatig komoran nézte, aztán intett a Szalka fiának, aki alig egy-két évvel volt idősebb a fiúnál:- Ne hagyd itt. Majd hozd át a D épületbe.

Aztán odafordult a körötte álló brigádtagakhoz:- Na, a nehezén túlvan. Azt hittem, eddig se bírja ki.

Szalka, a brigádvezető-helyettes cigarettát vett elő, 'körbe kínálta az embereket.- Nem vitás, jól bírta. De ebből a gyerekből jobb diák lesz, mint ács. Én mondom! Mert ácsnak születni kell. Diák akárki lehet.- így igaz - bólintott Vince nagyot szippantva a Munkásból.

A fiú felé nézett. Még mindig támasztotta karjával a falat, de válla már nem rángatózott.- Hát akkor, gyerünk emberek, a D épületre.

A kis Szalka felemelte kezét. Jelezte: mennek ők is, csak induljanak előre.

Odalépett Szatmári Jóskához. Vállára tette a kezét:- Na, gyere, öoskös. Mindenki így van ezzel először.

UDVARÉI (ERZSÉBET: VIRÁGZÁS

32}