Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - Weöres Sándor levelei Kosztolányi Dezsőhöz (Közli: Gál István)
15Kedves Mester, végre utánamiküldták a Mester levelét. Hálásan köszönöm a biztatásokat. Most Kőszegen ütöm agyon a napokat és itt, a kirándulásoktól eltekintve, egész nap Arany János műveit bújom. [.. .] Éjszaka a „Vojtina Ars Poeticájá”-t szedtem elő: furosa, hogy a naturalizmus és poézis-mcllőzés esztétikája csöng belőle, dacára annak, hogy éppen ezek ellen íródott. A szavak az idealizmust hirdetik, a „való égi mását”, a szavak mögötti lélek pedig minden illúzió sietős összetépését hirdeti. - Azt hiszem, meg fogom írni Hazafi Verái János válaszát az Ars Poeticá-ra, ami körülbelül arról fog szólni, hogy a 'költészet és az édes-büdös káposzta, amiben minden elfér. Nem szakácsművészet, hanem a tálalás művészete: hiába tálalja föl a költő a saját szíve- vérót, mint a fűzfapoéták nagyrésze, ha nem tud hozzá aranytányérat, vagy aranytányérnál értékesebb pléhtányérat adni - és lehet hízelgő, stréber, mint Horatius („Ad Mae- cenatem”) vagy Shakespeare („VIII. Henrik”) ha stréberségeit ízlésesen adja föl. Az „ízléses” ellenben mindig az, ami szokatlan: aki porcellántányérról eszik, az kívánja a bádogcsajka pléh-ízét és viszont. Van egy másik tervem is: kifejteni magamat abból a selyem-hálóból, amiben vergődik a mai irodalom. A saját kom számára a modern költészetnek csak „nem értem”- jei vannak és a múlt század módjára inyenckedik ma is. Plautus, Shakespeare, Mo'liére a maguk idejének mulaittatói voltak, a kor-ízlésnek írtak, míg a mai kor nagy költői, írói jóformán elszigetelik magukat az általános ízléstől. A jelen ízlésének nem Valéry meg Werfel, hanem Wallace és a jazz-slágerszövegek felelnek meg - ebből én azt következtetem, hogy ma az értéket nem a finomság, hanem a közönségesség útjain kell keresni. A leg-flimonádésabb érzelmességbe kell szépséget csempészni. - Próbaképpen össze fogok eszkábálni néhány minél közönségesebb tangó- és rumba-szöveget és igyekezni fogok beléjük eredetiséget vinni. Meg talán mégegyet megpróbálok: reklám-verset csinálni (vájjon Kemény Simonnak a gyümölcsök szépítő hatásáról szóló versének kisebb értéke volna-e, ha hangsúlyozta volna, hogy a legtökéletesebb gyümölcsök Mauthner-magvakból és Mauíhner-facsemetéken lesznek, vagy ha Babits a „Merceriá”- ban megemlítette volna, hogy a Corvin-áruház kirakatában látta az illető próbababát „mindig gálában, mindig új divatban”?) Ennyit újabb terveimről. Az utóbbi kettőt: a álágerszö veget és a reklámot föltétlenül meg fogom próbálni. Egyelőre Kőszegen maradok fcb. 1-2 hétig. Nagybátyámék, ákiknél vendég vagyak, meglehetősen magukba-vonult emberek, rajtuk kívül pedig csak egy családot ismerek Kőszegen - így nem kényszerülök emberek közé járni, társalogni, udvarolni, inni, lótni-futni, mint Szombathelyen - megpróbálom megint a nagyobb-arányú össze- mérkőzóst a múzsával, amit már régóta nem tettem (a „Venyige Péter” volt az utolsó ilyen késhegyre menő harcom az Égi-Kilenccel - a mostani azonban, azt gondolom, nem egyetlen nagyobb írás megszületendő teste körül fog történni, hanem több kisebb körül). - Kőszegről egyelőre vissza Szombathelyre, majd haza, majd alighanem Sásdra kerülök, esetleg Pesten át. Aztán pedig újságíróskodni, vagy egyetemet-végezni fogok (esetleg, mint már azt hiszem említettem, unitárius teológiát). Engedje meg Mester, hogy ideírjam legutolsó verstöredékemet: Megindultak felénk az uccák, mint földbe a vásott keresztek lassan testünkbe gyökereztek, s mint nők a levendula-szagba kopott sorsunk belénk-fogódzott mikor már túlsókat szemezték. 31*
