Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - Takáts Gyula: Weöres Sándor köszöntése
TAKATS GYULA Weöres Sándor köszöntője első mondatával majd 40 év távlatába figyelek, 1973-ból 1936 augusztusára. A celldömölki állomás peronján álltunk az alkonyaiban. A vonattal vártuk - hogy együtt legyünk, mint véletlen ma - Jékely Zoltánt. Idézni próbálom a sokrétű valót és időt, mert nemcsak szülőföldjének, a Kemenesaljának, de a róla emelkedett Weöres sándori költészetnek is középpontjában álltunk és szálltunk kocsira. . . A bakon - hogy teljesebb legyen az égi-földi - egy vasi magyar kocsissal Sándor ült, és mögöttük jobbomon Jékely. Égibáború kerekedett, villámokkal, viharral! - És azóta hány viharzott el? - Az egyik csattanás után hátrafordult.- Három költő egy csapásra! - De e mondattól már egyedül vele folytatom. Vele, mert akkor is hozzájuk vitt a kocsi és most pedig hozzá tartanak e szavak. Weöresök háza Csöngén puritánul egyszerű volt, de tágas. Az udvarházakra jellemző parkokat őrző gond helyett itt a munkát és gazdálkodás gondjait tükrözte pázsit helyett a nagy és kopár mezőgazdasági udvar. A házzal szemközt az udvarvégi dombon cselédházak között állt a vendégszobás házacska. Lent a nagy csibekeltető konyha mellett volt az ebédlőszoba. Az asztalfőröl a ,,Termő ékes ág” - „a jó anya” szertartásosan koppantottá elő a fogásokat, úgy, ahogy ujja koppintásaival ugyanitt nemrég a ritmus-variációkat verte, és mellette a gyermekköltő verset gyakorolva, mondta a ritmusokra illő szövegeket.. . A rövid huszár apa még rövidebb szárú csizmában, ló helyett Puch-motor kér ékpár on árkon-bökrön át tartotta gazdasági tereplovaglásait. Tudom, a bécsi Burg termeiből az első világháború nagy lovascsatáiba, majd a haza védelméből, Stiomfeldék csatáiból egyenesen belepottyant a csöngei trágyaszedés és szántás gondjaiba. Jó érzékkel, keményen végezte ezt is. Kedvemért akkor - mert elfelejtettem a horgászáshoz úszót hozni - meglovagolta még a dühös pulykakakast is, és csak kihúzta - hogy hal legyen - egyik legszebb dísztollát. Akkor láttam, és azt hiszem, más se látott azóta sem pulykát - emberi humorral — fordítva lovagló huszárt.- És Sándor? - ... Ö kerékpáron jött ki a kertek alatt folyó Lánka patak igazán antik hangulatú ligetébe. Mögöttem leheveredett. . . Bár a horgászás titkos szekta, mégse a titkot pedző - apja szakította - pulykatoll rezdüléseire figyelt, de Pirandellót olvasott. A drámai formabontóra figyelt. És színpadunkon nyakában zöld hínárpelerin- nel jelent meg az első rémült sügér. Azaz a tragédia - a világrahúzott valóság-vígjátéki jelmezben. Így aztán mint a lánkaparti Hamlet, nem a koponyát, de a világra tátogó kopoltyút úgy vette kézbe és úgy vallatta, mint Pirandello drámáiban a valósággal összejátszó csalóka látszatot. Fűből, könyvből és a képzeletből fölriadt tragikus mosollyal üdvözölve a főszereplőt. . .- Még annyira sem áll e földön, mint a földbe szúrt tű hegye? - Ezt mondogatták ifjúságunk napjaiban Pécsen is. És azóta is, de hányán ... - Nem áll? . .. Lehet, de ki ismeri jobban a „kérgét” is „a minden dolognak” - az-e? - aki, hogy nyakig áll * *Elhangzott a Magyar írók Szövetsége Költői Szakosztályának ünnepi estjén, május 26-án, a Fészek Müvészklubban. 291 Weöres Sándor köszöntése*
