Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám - Devecseri Zoltán: Ketten (vers) - Devecseri Zoltán: Virágballada (vers)

D EV EC S ERI ZOLTÁN

21

Ketten

Megfonjuk azt a kosarat, sárból, lélekhuzalokból, parázsból, gond szálainkkal szőjük, önnön ostobaságunkkal fülezzük, béleljük gyereksírással, telerakjuk árnyékainkkal, kihalt szeretők csontjaival, öngyilkos dédapám bucsuiratával, sok köznapi lommal; háborítjuk fogalmainkkal: hogy szó a szó meg kéz a kéz, a kevés az kevés, kéményt emelni ház nélkül fölösleges . . .

De közös Napunk egy égre fér: ölelésünk édes csirája belőlünk hajt csillagvenyigét Megfonjuk mózeskosarunkat!

Virágballada

Fényt karattyoltok - párló akarat serken földjeitek fölött - én nem kapok köttetek Napot, nedveimet is remegésbe űznétek erőszakolt együttvirágzással - Fűztől - víztől telt tavaszon porzódtam ostoba virággá; mégis értetek zúzzák gyökereim a köveket,

(-fintoroghassatok ...)

Nem vagyok jó én vetés közé, parkokba, búzamezőbe, hanem csak vagyok jó az árkok partjára tükrös vízre nézni, hanem csak vagyok jó szoknyák alá nézni,

ahol már nem láttok,

nincs szemetek arra,

ahol szívós virág kíséri gondomat,

ahol anyám balladája

meddő mezőket ébreszt!

Teremni!