Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - KÖZLEMÉNY - Sonkoly István: Weöres Sándor megzenésített versei
A Vízimalom című képen (1967) például a kép stílusán túl az alakok is Czitákit idézik, az ablakon kiszóló molnár, lovak a dombhát mögött. Még a Zárt kapuk (1967) c. képen is látunk alakokat: öreg ibatilidhemesek vonulnak egy lakisi utcán. Tél van, a kerítés 'barnája, az ég lilája s a házak sárgája erős ellentéte a hónaik. Erős színkontrasztok jellemzők az éhből az időből való más képeire is: Porta, Régi falu, majd 11969 falé világosodnak a színek. Egyben azonban megegyeznek, mindegyiken a tovatűnő falusi barokk építészet emlékeit látjuk igen hű előadásiban, a díszítőelemek pontos rajzával, anélkül, hogy a kép elaprózódnék. Tarka színességükkel erősen elütnek ezektől egy dalmáciai út megfestett emlékei (1966), de a táj itt is népiden, ami - hasonlóan, a későbbiekhez — különös szürreális vonást kölcsönöz a képeknek. A legújabb daraboknál 1971-től a színek erős faiviláigosodását figyelhetjük meg, ami különösen a téli tájakon egészen áttetsző, szinte lebegő hatást kölcsönöz a műnek. iAzt érezzük, hogy valami gyorsan tovatűnő, ma már iszinte meseszerű az egész látvány (Hó, Havas ház, Borház). A Csárda (1972) és a Tél (il973) című képeken a zöld és lila kiegészítő színek fokozzák ezt a hatást. De nemcsak a színihatásban érezzük ezt a költői interpretációt, hisz a helyszínen ritka már az olyan barokk ház, amit ne zavarna meg hatásában az új tolakodó közelsége. Makler ezeket is kihagyja képeiből. László Gyula különösen a téli képeket 'érzi az együttes legjobb darabjainak, mint a katalógust bevezető levelében olvashatjuk. A 13 tempera és 10 ofejkép mellett, amelyek ezt a fejlődést nagyijából azonosan tükrözik, 10 linóleummetszet egészíti ki ,a sort. Ezek a grafikai művek erős ellentétre épüilnek, az ég többnyire zavartalanul fekete, s agyiik-máslk (Jégvágók, Pulykaipásztor) azt is elárulja, ami a művész korábbi kiállításait ismerők előtt nem titok, hogy alkotójuk az icmberábrázölástól sem idegenkedik. Mégis uralkodó itt is az újabb darabokon az a csend, ami már Heiller László korábbi képeitől eltérően teljesen az ő saját megnyilatkozása. Ez a magára találás, ami zökkenésmentesen alakult ki korábbi, még mestere hatását tükröző képei után, a tárlat fő értéke. A kiállítás anyagát Pápa után Esztergomiban, Tapolcán és Győrben mutatják be. A régi portrékra két Munkáűsy-düjat kapott. Elsősorban azért, mert parasztfejei nemcsak ábrázolási erejükkel tűntek ki, hanem azzal, hogy hamisítatlan alföldi atmoszférát, sorsot, egyszóval magatartást jelöltek. Kovács Ferenc 1964-ben válaszúihoz ért. Hosszított töprengés tisztázta számára, hogy a régi eszményeket folytatni ugyanúgy fölösleges, mint az új, felismert formát kizárólagossá merevíteni. Így alakult ki azon szobrászt gyakorlata, mely mindmáig egy időben két fajta - ábrázoló és asszociációs - alakzat megközelítéseivel építi plasztikáit. A dunaújvárosi kiállítás merőben új formavilágából válogatott. Kovács Ferenc nem a népművészet, nem a távoli kultúrák, 'hanem évmilliók hallgatását hallotta meg, zöld dialbázban radart figyelt, carrarai fehér márványban, siklósi mészkőben tarantella pókok, csigák és kagylók keltek életre, egyszerre növények, állatok, gaiakszisok, múlt és jövő. Ez az üzenet az idő medrében keletkező, és bazaltra, kőre osztódó anyag emberi humánummá terebélyesedő vonulata, melynek intellektuális közlését jelentik Kovács Ferenc új szobrai. E furcsán különös formák nem merő absztrakciók, hiszen a természet rejtélyes és eddig kevéssé ismert valóságát érintik. Tördelt idő- és társíkok tárulkoznak fél, medúza-jegyzetek, harmonika redőzetű tengeri rózsáik, éjszaka szövetű madarak, maszkok és kagylós totemoszlopok. Az éj és az óceán ciklonos örvényei egyszerre térképezik fel az ősidő .eltűnt, a csillaghalmazok létező és a gondolat születő formáit. A feltárt idő teljességének szilárd tömbjei, — így is nevezhetnénk Kovács Ferenc új szobrait, amelyekben a régi eredmények műhelyérzékenysége eszmei távlattá bővült a követhető asszociációs hálózattal. 'Babits verse feketének nevezi az anyag „rejtett lelkét”. Kovács Ferenc meggyőző szobrászi érveikkel módosítja e költői megállapítást, s arra a következtetésre jut, hogy az anyag igazi „lelke” színes, feketétől fehérig minden tónust tartalmaz, a hajnal (fényeit, a zenit színözönét és a napszállat árnyait. Ezen egyetemes koncepcióvá növekedett anyag mosolyodik el Kovács Ferenc művészetéiben, ezért tartozéka nemcsak szobrászatiunk új törekvéseinek, hanem századunk emberi megismerésének is. LOSONCI MIKLÓS- REFLEXIÓK A DUiNAŰJ'VARiQSI KIÁLLÍTÁSHOZ 277 Kovács Ferenc új szobrai
