Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - KÖZLEMÉNY - Sonkoly István: Weöres Sándor megzenésített versei
zatok. Valószínűleg az altszólamban mutatkozó két szomszédos hang ingaszerű mozgásával akarja éreztetni a szerző a tikkasztó forróság okozta tespedtséget. Lisznyai Károly az Öt etűdjében elég instrumentálisán kezelte énekszói amait. A szekund hang- köz^párhuzamok választékos .hangszerelésben jól hangozhatnak, de éneikkarban, egymás tőszomszédságában elhelyezve hangzásuk problematikus. Még említhető Tornyos György Valse triste című darabja, melyben a homofon stílusú vegyeskar élén felcsendült a szólóének is. Akkord váltásai, ha nem is feltűnően eredeti színhatású ak, viszonylag könnyen énekellhetők. Szívesen alkalmazza a Bartók m el ódiav ez ütéséből kölcsönzött bővített kvartlépést. Váry Ferenc kórusszvitjében előszeretettel helyezi tematikus anyagát az alsó vagy középszálamba. Nem kétséges: a gyermeki élek poézisét, a „kis emiberek”-nek szánt lírát legméltóbban vallhatja magának a gyermekkar éneke. Az üde gyermekkórus hangzása igazán teljes szinkronba kerülhet a Bóbita gyöngysoraival. Ezt is Kodály példázta legkorábban A csősz subája c. kis ibicinhimában, melynek két melódiasora úgy ismétlődik, hogy a felső szólamból az alsóba kerül a pentánom dallam. Nagyobb igényű a Békedal, mely kiszélesített feldolgozásé. Nem követi a biciniumok szokványos módszerét. Tovalendül a zene a szöveg szárnyán, a végén himmikus zengéssel, dúc befejezéssel, 3 szólamává szélesedik. Ez is pentánon jellegű, a bé pien hangot is csak .néhányszor halljuk benne. Az ellenponttani tankönyv kitűnő szerzője, Harmat Artúr két vidám gyermekkarát mindenütt könnyen előadhatják, Járdányi Pál Gergő nótái igazi jó kedélyt árasztanak, s amellett megoldásuk sem oly sablonos, mint az előbbieké. Olsvai Imre darabjai érdekesek, a Mi volnék? melosza pentánon ugyan, de nem a magyar ötfokúiságban él. Nem la, hanem mi-pentanon sorú. Láng darabja alsó szólamában gyakran ismétlődik ugyanaz a motívum mottó szerűen. Kistétényi Melinda behatóan ismeri a gyermékhang teljesítőképességét, magyaros hangvételre törekszik a Mondókéban, ezzel ellentétben íSzokolay Sándor a Vízi mesékben teljesen elfordul a „magyar” iskola intonációjától, mely egyébként jellemzi a 60-as .évek szerzőinek törekvését. Hangulatos számai hatásosak. Említhető még Farkas Ferenc trioiás mozgásban bővelkedő kánonja is. Bárdos Lajos egyik fia, Daróci B. Tamás a Hold és felhő sorainak zenei tükörképét adja nagyérdemű apja stílusirányának vetüietében. A legfiatalabb korosztály egyik tagja Károlyi Páll, aki nyolc, csokorba fűzött Weö,res-vers nyomán ecseteli színesen az évszakok változását. A II. és III. szólamban ingamozgás szerűen mutatkozó motívum feltűnő a Déli felhőkben. Nem kerüli el ebben annyira tudatosan a Kodály-iskola intonációját, mint pályatársai. Vass Lajos Tavasz induló]a könnyen válhat népszerűvé. E bicinium lényegiében két dialogizáló szólam éneke a hívás-válasz formát öltve magára. Magyarázatra szorul, hogy zon gór aki sórétes vagy zenekari aláfestéssel ellátott műdal alig fakadt a panteisztikus világnézetű Weöres-líra nyomán. Maros .Rudolf szopránszólójú két siratója képviseli ennek gyér irodalmát. Már kezdetén, prológusként nagy szeptim ugrással indul az ének, s később sem ritka benne a decimlépés. Zenekari kíséretében az ütőhangszerek dominálnak hatásosan. Az oratorikus művekből is csak egy jelentős opus kívánkozik ide: Szokolay Sándor Istár pokoljárása. V.ersezetét a költő egy Bábylon-rege nyomán szerkesztette, s ezzel ösztönözte a fiatal, tehetséges komponistát nagy koncepciójú műve megkonstruálására. Debreceni bemutatását a volt tanára, Gulyás György vezénylete alatt működő Kodály-kórus vállalta ,10611-ben, a MÁV Filharmonikus Zenekar kíséretével. Merész harmóniafűzés, a magyar népzenétől való eltávolodás már akkor jellemezte dolgozásmódját. Tételei: Bevezetés, A pokol kapujánál, Pokolraszállás, Sliratás, A pokol melyén, A zuhogóban, Szabadítás, Finale. Egyébként az Istar-momdát nem Weöres és Szokolay dolgozta fel először, hanem d’Izdubar 6 éneke nyomán írott szimfonikus költeményében D’Lndy. Természeteiben a megoldásuk egészen elütő egymástól. D’Indy 7 változatra bővítette az Istar- melódiát, s fokozatosan leegyszerűsítette a daliam testet; .Szokolay pedig 8 részű művet komponált az epikus jellegű szövegkönyvből, amély a jóság és gonoszság küzdelmét ábrázolja. Valósággal drámai tűz lobog benne. „Weöres, mint eddig is . . . kitűnő líbrettista, a színpadnélküli zenedráma, kórusjelenet, vagy a dalba sűrített miniatűr-játék vonzó verselője, sorainak lüktető ritmusa . . . ellenállhatatlanul hív a zeniével-dalllal kiegészítésre. Szokolay is az ő ritmusait fedezi fel magának . . . Ami következetesen végig érvényesül a műben, az: a verssorok végtelen illusztratív megkomponálása ... A főszerep a kórusé. Szólamait a szerző rendkívül igényesen mintázta.”3 Amint említettük már: a Weöres „vallomásait” szárnyravevő muzsikát nem a műdalok ólesztik- táplálják. Azok jóformán hiányoznak. Ennek elhallgatása damnatio memoriae lenne. A jelen és jövő együttese a kórusének, a tömegzene hű .tűikre .uralja a versek zenei ibekeretezéséit is. Sőt, még a kórusnak sem minden összetétele kerül szinkronba a versek zuihatagával: kimarad a Kodály kifigurázta férfikar a zenék özönéből.4 A műfordítások dali anno sírását nem számítva, több, mint 100 verse hasznos, éltető forrása az új vegyes- és gyermekikari litera túránknak, mely számos impulzust nyert költészetétől. Repertóriumunkban a tengernyi mennyiségű Weöres-zene számbavételét azzal könnyíthetjük meg, ha a nem csekély számú sorozatokat külön kezeljük. A megzenésített verseket a verscímek betűrendjébe illesztjük, de ha a zeneszerző egész cso- korravaló Weöres-versre építi dalciklusát, 'kórusszvitjét, elhanyagoljuk a címek felsorolását, s a 270
