Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pozsgai Zoltán: Őrség, merre mész?
kiváltságokat. Példaként álljon itt egy falu, annak kiváltságos lakossága: „de Zalafej: (Szalafő.) Joannes TÖRŐ, Michael CSEÖRGÖ, Stephanus LOG, Petrus LÁSZLÓ, Joannes PAP, Thomas ZOLDOS, Ladiaslaus BÉKÉS, Stephanus APATHIJ, Michael BENKEO”. Minden település, kiváltságot élvező lakosa így felsorolva. .. íme az Őrvidék tartós egységének, zártságának, etnikummá rezerválódásának alapja! Később azonban hatalmassá erősödött a Batthyány-oligarchia. a környék legnagyobb birtokosa lett. És mindent elkövetett, hogy teljes jobbágyai sorába, „Csákányi Üriszeke” alá gyűrje az Őrvidék népét. Javarészt sikerrel :meg is tehette, ha nem is mindig teljes sikerrel, tekintve, hogy a törökdúlás idejére a régi őr-szervezet katonai szempontból elavult, a védelem irányítását ezen a szakaszon, de odább is a Batthyányak vették át. Ekkor és ezután az Őrségben „a régi nagy Időknek következéséből sók zavarok uralkodtak Eőrséghben.” (Zakál György közlése 1818-ban.) Az Őrség népe lázadozott a Batthyány-oligarchia jogtipró cselekedetei, hajdúinak verései ellen. Perelte a grófi dinasztiát, amiért robotoltatta, az erdőhasználattól javarészt eltiltatta iaz őrségieket. Egyszer a gróf tilalomfáikat állíttatott az erdőkbe az Őrvidék legkülönfélébb tájain. Az őrségiek azonban egyazon időpontban - tehát szervezetten - ikidöntötték valamennyit. Mindig, mindenütt egységesen léptek föl. Titokban megtartották régi őr-szervezetüket. „Őr-n,agyakat” és „Őr-esküdteket” választottak továbbra is. A Batthyányak elnyomó intézkedései tehát nem csökkentették, hanem erősítették az Őrség népének egységét, zártságát. Az őrségiek titkos ládákban őrizték a kiváltságaikról szóló okiratokat, diplomákat. A reformáció után főképpen a „Reformata Eccle- siákon”. Lázadoztak, esküdöztek körülöttük a Batthányak ellen, s a titkos ládákból mindig köréjük lengett az ősi dicsőség. Egységüket, zártságukat, sajátos életmódjukat, szokásaikat nemcsak fenntartotta, hanem még erősítette is a Mvett, közös „reformata” vallás. Továbbá az, hogy az Őrvidék körül ősidőktől fogva szláv települések léteztek. Katholikus délszláv községek. Aztán ugyancsak katholikus, német nemzetiségű községek is kialakultak az Őrvidék körül. Ezek is szeparálóan hatottak az Őrségre. A kemény harcokban az Őrség népe, főképpen a reformkorban, de azt megelőzően sem volt teljesen magára hagyatva. „Belül és kívül” voltak a táj érdekeinek tekintélyes szószólói, „védelmező ágensei”. Református papok, ügyvédek (köztük Zakál György, Szép Abrahám „reformata jogászok”), és számosán „Nemes Vasvármegye” alispánjai, fiskálisai, tisztségviselői közül. Írók, költők is akadtak közöttük, akik ugyancsak igyekeztek erősíteni az Őrség népének egységes fellépését, összetartozásának érzését. Batthyány gróf az 1800-as évek elején egy ízben azt jelentette az udvarnak, illetve a vármegyének, hogy az őrségiek már tartósan engedelmes jobbágyok voltak. Azóta azonban „... nem egyszer PER CERTUM ADAMUM HORVÁTH lettek fölbujtva”. (Pálóc.i Horváth Áriámról, a kurucos szellemű költőről, íróról, jogászról van itt szó.) A hajdani ágens szerep vállalói sokat segítettek az Őrségndk. Mindaddig, amíg a jobbágy-felszabadítás nagy ideje el nem érkezett. Az elmondottakból talán elég világos: a harc főképpen a reformkorban, amikor egybefonódott a Habsburgok bitorló hatalma ellen vívott, általános nemzeti harccal, nagyon progresszív, haladó volt. Eszmeileg azonban a reformkorban nem volt egyértelműen progresszív, iamennyiben nem a jobbágy-felszabadítást, a polgáriasodást, hanem a régi kiváltságokat, a „visszanemesedóst” tűzte zászlajára. ^53
