Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - FIATAL ÉLETÜNK - Tóth Tibor: Ezt csak úgy mondom
TÓTH TIBOR Ezt csak úgy mondom Mint nyílt titok, hever az úton egy fél szandál. Körülötte (rajta, födötte) kocsik «suhannak el, a szandál kopott, barna bőrére egyre vastagabb porréteg telepszik. IMegered az eső, lemossa a port, de hiába, mert ha felszárad a föld, a szandál színe újra szürke lesz. A kilendülő kéz mintegy felkiáltójelként mered az út fölé: STOP! * A falom impozáns plakát terpeszkedik. Többszínnyomásé, fényes papír. Csillog raijta a nap. Szélei kicsit szakadozottak, közepéin hajtogatás nyomai, és az egyik sarka kissé felkunkorodik. Innen kieshetett egy rajzsZög, csak egy félkör alakú, rozsdaszínű folt látszik. Egy helyen, valamivel a plakát közepétől lejjebb lyukat veszek észre. Egy kicsi, alig látható lyukat. Közelebb hajolok, mögötte látom a meszelt falat. * Az elefánt ott ügetett a körúton. Lehet, hogy nem jó kifejezés az, hogy ügetett, de az biztos, hogy nem sétált, hanem sietősen szedte oszlop-lábait, miközben a feje és a fara ütemesen himbál ódzott. Nem mondom, sókan megbámulták, sőt még a forgalom is leállt. Az elefánt ügyesen cikázott az autók között, már amennyire lomha testétől kitellett. Egy átjáróhoz ért, ahol éppen egy öreg nénike tipegett a túloldalra, ügyet sem vetve az elefántra. Az alig tudott megállni, olyan sietősen ment, de az ormányával még idejében lefékezett egy neonlámpa mellett, így hát nem történt baleset. Mikor a néniké átért a túloldalra, az elefánt továbbindult. A sarkon jelzett hatalmas fülével, aztán befordult a Rózsa útra. Egy üzletnél megállt, elolvasta az ajtó fölé írt feliratot: Üveg és porcelán. Udvariasan megvárta, míg néhány rémült vevő. kiröhan a bakból, aztán belépett. * Ezt az egész szerkezetet egy csapszeg tartja össze. Ütöm a kalapáccsal, in cm jön ki. Két kézzel ütöm, úgy se jön ki. A satupadról leveszek egy «nagy kalapácsot, visszatérdelek a műhely betonjára, aztán újra nekiesek. Cseng-bong a vas, néha egy szikra is lepattan, megfeszül az izom, izzadok. Átmegyek a motoros műhelybe, kérek egy másik kalapácsot. Ennél nagyobb nincs az egész üzemben. Zuhognak az ütések. A szerkezet kezd összelapfulni, lassan sztanioilipapír vékonyságúvá válik, alatta törik a beton, aztán már csak a betont érik az ütések. A csapszog «nem «mozdul. Ha egy pillanatra megmegpihenek és tekintetem fejem fölé irányul, messze fent fényes kört látok. Különben sötét van, olyan mint egy kútban. A fényes körbe néha belelóg egy fej, és lenéz hozzám. Már régóta ácsorogtunk a (hirdetőoszlopinak dőlve, kérőidztünk a rágógumin, néztük a sétáló, bámészkodó embereket, a lányokat, amint érdeklődő vagy közönyös pillantásokat vetnek ránk. Egy kis szőke után különösen« sokáig bámultam.- Jó lenne, ha idejönne egy csaj és megkérdezné, hogy nem alkarok-e «vele egyet - mondom. A haver csak lesett kiguvadt szemeivel, megrázta a fajiét., kiköpte a rágógumit., aztán azt mondta:- Hülye vagy. A zene hangjai betöltik a szobát. Fekszem és hallgatom. Szétárad «minden sarokba, ott van a fejem fölött, szinte lebeg a levegőiben. Aztán kezd összezsugorodni, közepes nagyságú kampós szöggé válik, talán rozsdás is egy kicsit, beleszúrja magát a falba, végül nagy sötét csepp alakjában leesik a par240
