Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 3. szám - FIATAL ÉLETÜNK - G. Bán Zsuzsa: Naplórészlet

Pipecre néztem kérdően, és megértettem, hogy lenyelte a cukrot, mert mindenütt le volt lappadva, és ilyen gyorsan nem olvadhatott el. De már lépett és hajolt, példamutatóan fosztorgatni kezdte a térképeket, ezekután viszont már én sem tehettem mást. Amint} ott serénykedtünk, 'én fekakosgattam az Amerikát a legfelső tartóba, hogy az mindjárt a helyén legyen, de ebből kifolyólag véletlenül visszaesett, és mit tesz isten, éppen pont a Pipec gondterhelten lekonyuló fejére.

De ekkor már észrevettük, hogy mind a ketten fel vagyunk dúlva, dehát ez nem is volt csoda, azok után. Pipec lesöpörte magáról a palástot képező Amerikát, és egyúttal felegyenesedett. Azután nézett a szemével, de éppen egyenesen énrám. Kérdően visszatekintettem, és láttam, hogy valamit akar. Ezt valahogy úgy megsejtettem, mert közelített felém, és még mindig olyan érdekesen lappadt volt, minden cukor híján. En véletlenül elfelejtettem tiltakozni, mert szinte megkövültem ott a szertár szigorú tárgyai közé ékelődve. És Pipec ott megcsókola engem. Megindultan mellbetaszítottam, mert egy kicsit hideg volt, és ez nyilván a mentolos miatt történt, amely kellemesen hűtött, de már lecsúszott az előbb. Amint Így szemérmesen eltoltam magamtól, Pipec egyúttal mindjárt odahevert a térképek tetejére, és éppen olyan lett egy pillanatra, mint aki délutáni álomba készül. De mindketten tisztában voltunk azzal, hogy most földrajzóra van. (Oltani kell. Majd holnap . . .)

IQ20. szept. 28.

Soha nem tudom elmondani, amit akarok, mert a Mama végszóra benyit, és én oltok. Pedig ezt le kell ide írnom, mert ha majd ezüsthajú nagymama leszek, elolvasom, és könnyes pillák esnek e lapokra. Mert a leánykérés a szertáros eset után történt, közvetlenül. Még aznap este, illetve késő délután, ki csenget a kapunál, hát a Pipec. Mondom a Mamának: - Jé, itt van a földrajz tanár úr, biztosan családlátogatást akar eszközölni.- Jézus! - mondta a Mama, és lerángatta magáról sebbel-lobbal az oldalán végigrepedt hálóinget, mert éppen nyugovóra szándékozott térni, de erre nem számított. A Pipec nyomta, a Mama rohangászott, mert hirtelen elfelejtette, hogy hová hullajtottá az imént ,a ruháját, én pedig teljes matrózfelszerelésben kilibegtem kaput nyitni.

Pipec ott mindjárt mélyen a szemembe nézett, de a következő pillanatban hihetetlen fürgeséggel elrohant mellettem, a iselyempapírba göngyölt virágcsokorral hadonászva maga körül. Timót, a kutyám egészen magánkívül llett ettől az újfajta játéktól, és hörgött, mint a prédájára ugró oroszlán. Én Pipec után iramodtam, de nehezen értem utói, akkor már éppen a pinceajtót rántotta fel, és dübörögve rohant lefelé.- Jöjjön fel! - kiáltottam utána megnyugtatóan. - A Mama várja a nappaliban.- Pardon! - hallottam onnan lentről, majd felbukkant, és értelmes arckifejezést vett magára. Kinyitottam a nappali ajtaját, Mama már egészen helyrejött, ruhában állt, és az asztalion likőr.

Mama színe elé érve Pipec átnyújtotta a csokrot, valamint azt is hozzátette, hogy krisztihand!

Mama teljesen beleélte magát a helyzetbe, átszellemülten csókra nyújtotta a kezét, és finom mozdulatokkal kigubancolta a némiképp megviselt csokrot. Ekkor meg mindnyájan azt kezdtük bámulni, ment egy csokor szalmavirág volt, és látszott, hogy egy pillanatra Mama is elveszítette a fonalat. Pipec viszont nyugodt maradt, és udvariasan megjegyezte:- Olcsó, és sokáig eltart.- De milyen igaza van, kedves tanárúr! - kacagott fel a Mama, de ezt nem kellett volna, mert az embernek egyszerre eszébe jutott, hogy elfelejtette betenni a műfogait.