Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 2. szám - SZEMLE - Téglás Tivadar: A sokat vitatott Kemény Zsigmond portréja (Néhány gondolat Nagy Miklós kimonográfiájáról)

A sokat vitatott Kemény Zsigmond portréja- NÉHÁNY GONDOLAT NAGY MIKLÓS KISMONOGRÁFIÁJÁRÓL Parázsló irodalomtörténeti vitáik összegezését és a megoldás kísérletét, egy nagy magyar író helyének kijelölését egyetemes kultúránk tartományában, a nemzeti köztudatban elhalványuló klasszikus életrekeltését várja az olvasó, mikor kezébe veszi Nagy Miklós Kemény-portré)át. Nem kis igény, de szerzőnk már korábban magasra emelte a mércét Jókai-könyvével, szaklapokban megjelent tanuLm,anyaival.

Szombathelyi születésű szerzőnk, ki középiskolai tanulmányait is a patinás dunántúli városban végezte, 1968-ban Jókai-monográfiájánaik első kötetét már asztalra tette. Most, a Jófcai-portré írásának szünetében kapott kedvet: behatolni Kemény Zsigmond világába. A fa, melybe fejszéjével belevágott görcsösebb, szívósabb, nyersebb, mint amilyen az első vállalkozás alkalmával volt. A politikus Kemény megítélésében magasra tornyosultak a vita hullámai a közelmúltban, de polemizáltak korszerűségéről, írói módszerének erényeiről, hiányosságairól -is. És most a szerzőtől mindenki - ön-maga önmagától is - a kérdés összefogását, a marxista Kemény-kép megalapozását várja.

Néhány hónap eltelt már esszénk megjelenése óta, és immáron nemcsak a Kemény- tanulmá-nyt kell számontar-tanunk, hanem a műről szóló recenziókat, kritikákat is. Legjelentősebb napilapjaink (Népszabadság, Népszava, Magyar Nemzet) hasábokat írtak a kötetről, h-ellyel-közzel polemizálva a -szerzővel, de jobbára a legteljesebb elismerés hangján.

Az érettebb, előítéletektől mentes olvasó már a könyv megjelenése előtt is érezte vagy -tudta, hogy szélsőségesen elfogult vélemény emelte Keményt 1945 előtt - magyar Balzacként emlegetve - a legnagyobb magyar regényírónak kijáró dobogóra, helyezte regényeit a mikszáthi, móriczi remekléseik fölé. Ugyanakkor az 50-es éveik Kemény értékelését is dohogva utasította el, mely a nagyerejű elbeszélőben csak a reakciós, Kossuth- és forradalomellenes politikust látta, aki -néhány regényének 1-élekrajzával bizonyos szápírói erényeket is megcsillantott.

Nagy Miklós kevés szót veszteget ezekre a szélsőségekre, helyette inkább egy olyan átfogó Kemény-kép megrajzolására törekszik, amely önmaga cáfolja az előzőeket, kiragadva írónk életművét -a jogosulatlan túlzások világából csakúgy, mint az igaztalan félremagyarázások híná-rj ából.

Szerzőnk -nézőpontjának jellemzője - a nagy anyagtudás, el-emzőkészség, szerkesztési céltudatosság mellett - a higgadtság.

Amikor az olvasó kinyitja Nagy Miklós kismonográfiáját, -első kérdésként az izgatja és arra keresi a választ, miként foglal -állást a szerző -a politikus Kemény megítélésének kérdésében. Élénken él m-ég emlékezetünkben az a vita, -mely 10 évvel ezelőtt parázslóit fel két vezető -irodalomtörténészünk, Barta János és Pándi Pál között az említett kérdés körül. A Barta János által felsorakoztatott Kemény idézetekből a pauperizmusra, a kapitalizmus fonákságaiból fakadó munkásmozgalomra humanista megértéssel -tekintő író-politikus arca tekint felénk, aki még 1849 áprilisában -is sok kérdésben egyetért a kossutbi vonallal, és a nagy küzdelemben a nemzet „lenni - nem lenni” kérdését látja. Ugyanakkor Baltának a problematikus röpiratok kérdésében is van megértő, -mentő szava Kemény mellett.