Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 2. szám - TANULMÁNY - Tüskés Tibor: A megidézett és a megidéző (Fodor András: Berzsenyi Dánielhez)

egyetlen feltűnő, legalábbis nem egészen mindennapi kifejezése - .ácsorgó ajakam’ - is rá utal.) Miért olyan igazi ez a négy sor? Nem tudnám közvetlenül indokolni. Ha a költészet lényegéről van szó, a miért nemi-re sem könnyű válaszolni, de a miért igent- re még nehezebb.”

Már annakidején a „kamud szemű” Kölcsey kritikája legfőképpen újszerű és sajátos képalkotásáért marasztalta el Berzsenyit. Hogy lehet ilyesmit leírni, méltatlankodott Kölcsey, „gőztorlaszok alpesi”?! Megértésének egyik akadálya ma is Berzsenyi sajátos képzelete, egyéni látomásait és indulatait kivetítő nyelve. Holott amit Kölcsey képzavarnak vélt, ami előtt az olvasó ma megtorpan, valójában csak másfajta, a klasszikustól elütő, a megszokottól eltérő képalkotás: a jelenségeik statikus szemlélete helyett dinamikus látásmód, expresszív erejű kifejezés.

Annak, oki hitelesen akarja megidézni Berzsenyit, elsősorban ebben kell hűnek maradni tárgyához. Milyen a Fodor-vers képhasználata? Vannak a versben képek, amelyek nem mondanak többet önmaguknál, egyszerűek, szinte lerajzolhatok. Például: „Sarjukaszálók görbe csapái”, „homokos dombok karói”, vagy a hajdani utazás jelenete: „kocsidat gorombán összetörte az öreglaki hid”. Ezek is képek, de csak a szemnek szépeik; nem igazi költői metaforák. Berzsenyis kép már a következő: „ágyuk robaja dübörgőit e szavakból”. Az azonosítás elemei - az ágyúszó és a költő szava - itt még külön-külön, könnyen felismerhetők. Ugyancsak megtalálható a költői kép minden eleme az alábbi hasonlatban: „úgy emeli sorsunk esendő felhőit, akár hatalmas kéz fog tündöklő pihét”. A kép „nyersfordítása”: a sors olyan, mint a felhő, a felhő olyan, mint a pihe. Tömörebb, továbbgondolásra kényszerítő, képzeletet mozgató kép a következő: „villámok forró kései”. Ha „lefordítom”, illetve feloldom a képet, azt kell látnom: a hasonló a kések, a hasonlított a villámok. De itt a villámok maga is hasonló, mert a szó nem meteorológiai-légköri viszonyra utaló jelentésével szerepel, hanem a baj, a rossz szinonimájaként, a „szív zivatara” „kísérőjelenségeként”. Ezeik már igazi, expresz- szív képek, ahogy Szerb Antal mondta, „kifejezik a dolgot, nemcsak jelzik, közük”. Még áttételesebb, szinte már a „gőztorlaszok alpesi” és a „dithyramibok lángköre” homályát idéző kép: „vaskos melle bazaltián forrta ki termő lávaer^ét”. Megértéséhez tudni kell, hogy a tűzhányóból kiömlő, folyékony láva szilárdul bazalttá, s hogy a vulkáni eredetű talajban terem a legjobb szőlő. A bazalton kiforrt erő tellát nem más, mint a nemes bor. Ám a kép „holdudvarának” itt nincs vége, a lírai áttétel folytatódik, kiteljesedik: a mell bazaltján kiforrt lávaerő tulajdonképpen a termékeny költői gondolattal és szépséggel azonos. Ugyanakkor a képnek még valamiféle sajátos helyi, lokális színezete is van. Mintegy a hitelesítés pecsétjét teszi rá, hogy a Balaton környék vulkáni eredetű kúpjait, a legnemesebb dunántúli borokat termő hegyeket Berzsenyi maga is sokszor megénekelte.

Valamit még a versformáról. Modernség és antikizáló hajlam ugyanolyan kettőssége érvényesül a költemény verselésében, mint nyelvében. A sorok 'tagolása - az első pillantásra - alkaiosi versformát sejtet. Valójában a görög eredetű - és Berzsenyitől is kedvelt - versforma szabályai nem érvényesülnek a versben. A vers öt szakaszból áll, egy-egy szakaszt négy-négy hosszú sor alkot, s csak a vers külső idoma, a sorok tipográfiai tördelése utal az antik versformára. A költeményben a magyaros-hangsúlyos tagolás uralkodik, de a rímtelen sorokat meg-meglebegtetik az antik verslábak. így vers- szakonkint az első két, egymás alá írt, leghosszabb verssor közül az első csaknem mindig ereszkedő, a második sor viszont emelkedő ritmusú. Például:

Sarjukaszálók görbe csapáin,

homokos dombok karói mentén .. .

(48