Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 5. szám - TANULMÁNY - Kiss Károly Ernő: Kisfaludy Sándor életútja és költői fejlődése

kudarccal végződött. De elejétől nem volt kedve a szemében száraz tudományokhoz. Ezt bizonyítja, hogy már 1790-ben lépéseket tett a bécsi testőrgárdába való felvétele érdekében, mert ott nagyobb teret látott a maga „bővebb kimíveltetésére”.21

De nem csoda, hogy így alakultak a dolgok. Változott az ifjú maga, és megváltozott függési helyzete. Amellett oly körülmények közé került, oly eseményeknek volt tanúja, melyek egészen más utak, célok felé terelték figyelmét, mint amilyeneket jó atyja eltervezett.

Itt érlelődött meg benne először az írói pálya gondolata. Megpróbáljuk ezt is főbb vonásokban vázolni.

Amikor az ifjú Kisfaludy Pozsonyba került, 16 éves volt, tetőpontjában a serdülő kor forrongásának és az eddiginél jóval nagyobb szabadság birtokában. Az iskola kezdte már nem érdekelni (egyedül a történelem foglalkoztatta), annál inkább a külvilág és a maga kedvtelései: könyvek, színház, muzsika. De az első, amire Pozsonyban- ebben az akkor 26 és fél ezer lakosú városban - rádöbbent, a nagy nyelvi idegenség. Győr is német város volt akkor, de valószínű lakosságának csak polgári részében, s ott nem is volt ideje ezen csodálkozni. Itt ellenben az úri nép is németül beszélt, németül szórakozott, ugyanaz az élet ment, mint Bécsben.22 A németségnek ez a fölénye és térhódítása keserűséggel töltötte el magyar szívét, legalábbis így emlékezik vissza erre öreg korában:

„Fájt lelkemnek folyvást látnom A magyar mint tünedez Nyelvével és ruhájával, S a német mint fejledez ■ ■ ■

Fájt látnom, mely igen könnyen hőn németté sok magyar,

S magyar lenni mint szűnt meg már Az elfajult felső kar .. .”

(Hattyúdal IX. é 3-6. sz.)

Leginkább azonban a szépnem elidegenedése bántotta, s a külföldi divat térhódításában is a magyarság megfogyatkozásának jelét látta, mint általában a kortárs írók. Pedig ez, s általában az egész németesedés is egyben a polgárosodásnak is valahogy velejárója volt, nem csupán II. József tudatos germanizációjának eredménye. A XVIII. században ugyanis a kultúrák, illetve életformák és nyelvek némileg még egymáshoz kötődtek. Ám a vidéki nemes fiúnak ez a polgári németség sem igen tetszhetett. Szívesen is csatlakozott egy alkalommal - még első évében - egy diáktüntetéshez, mely botokkal, kövekkel felfegyverezve valósággal megostromolta a városházát egyik társuk sérelméért, amit az egy túlbuzgó városi rendőrtől szenvedett.23

Ez az idegenkedés azonban nem az egyes személyekkel, inkább csak az összességgel, az intézménnyel állította szembe. Hisz Győrött és Pozsonyban maga is német iparosoknál lakott, tőlük tanult meg németül is, s a pozsonyi nagydiákot gyöngéd szálak fűzik egy ábrándos német kislányhoz is: 'Weinstein Terézkéhez (akit Darnay Kálmán elképzelése szerint Kisfaludy magyar nyelvre is tanítgatott).

E pozsonyi idegen világban a leendő költő eleinte még csak a „legbúsabb búsuló”- ahogy ő magát nevezte. A honvágy érzésével keresi hát a maga fajtáját. A Várhegyről merengve néz délfelé azon tájakra, ahol magyarok laknák.2/l S mert társai nem értik meg ezt a nosztalgiát, keresve rátalál a nyelv és nemzetiség ősforrására is: a népre, a paraszti népre, s ez nála, a nemesi ifjúnál nem lebecsülendő!

445