Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Tamkó Sirató Károly gyermekversei
Szikszón szikkadtunk, Csuklódon csuklottunk. A fenti példák bővelkednek alliterációkban is, alárendelve azt is a párhuzamnak vagy a kon- tami ná ci ó kereszt-öltérének. A Vándor móka terjedelmes mondókáját a ritmuson, rímen, a hangzás-játókon kívül a kétszintű hangfekvés érzékeltetése is színezi a sorok nagy részében, pl. itt a kötőjel utáni szavak mélyebb lejtésiek: A GsáMagjáfó Fehér Ráróban is van valami egyéni többlet - a költő és az atom-űrhajózás- korszak közös többlete - az eddigi csillagos, rárós, hasonló motívumokat nagyon is romantikusan használó költészethez képest. Tamkó Sirató programos tudatossága hatja át a min- denség-beszáguldozó verset, játszi humorral versbe rántva a makro- és mikrovilágban elért hódításokat, hogy ez a Ráró immár a minden- ség élményével gazdagodva szálljon le egy új jelentésű hortobágyi hídnál, s stílszerűen a zab helyett atommagot ropogtasson. A Gsdilagjjáró Fehér Ráró ikerverse a kötet- címadó Tengerecki Pál. Ez is nagyobb terjedelmű,, mint a szokásos rövid gyermekvers. A kezdet hamisítatlan kiolvasó: Szil, szál, szalma- szál! És így tovább az egész felsorolásos kérdés- feltevés. Tengerecki Pál hazabuvölése az égig érő fa tetejéről, a kozmosztenger messzeségéből: a földi haza hívásának ősi-kalevalás egyszerűségű, bensőséges megszólaltatása: Messzeségből, hozzám térj meg! Tőlem többé el ne tévedj! A hosszabb versek közül a Korszakváltás alapötlete is szójáték, elég is még egy ilyen epikussá méretezett versre is, de nyelvi humorában marad egy kis erőltetatt&ég, ahogy a hottentotta a villanyt „felkattentotta”, valami gö- regáboros rossz íz, jóllehet a vers céljaiban, a szójáték logikájában semmi matematikai hiba nincs. Annál tökéletesebb a rövidebb sztorira alkalmazott szójáték, a Lomp című vers. Csupa imbolygó bizonytalanság a játékos hangátvetés, a fölbillent komp előképe: Lapos láp, Láp os lap, Lompos lép, Lépes lomp. Népdalos,, gyermekdalos, mondókás futam, variáció bőven akad Tamkó S iraténál, s ha nem is mind a jeles vers, valamennyi a jó vers kategóriájába tartozik (Kender zsúp, Törpetánc, Emberek, hej, emberek, Egy kis kertet, Baracskai kőhíd alatt, Dombon). Emlékezetes, hangulatos az éren-lápon élő természeti emberek, a csikászok, pákászok sorsának elégikus festése. Annál örvendetesebb, mert Tamkó Sirató érdeklődése elsősorban nem a természetnek, hanem a technikának szól. Jóllehet itt is az általános fejlődés képe ellenpontozza a világból kiszoruló madarászok panaszát, akiknek sorsa a lecsapolt vizek partján: Éldegélünk mint a tnorzsán nádgyökéren, gyékénytorzsán. (Csíkászok) Ha kevés is a természetverse, az előbbi és még a Dal a tóról kárpótol. Csupa ajnározó kedvesség, gyengéd föloldódás a gyönyörű tó világában. Végig feltételes módban fogalmaz a vers: Ha ez a tó enyim lenne, nap, hold szebben metme benne. Kék hajnalban, opál estén a titkait mind kilesném. Dédelgetném én naphosszat. . . Boldog lenne minden ?noszat. Ritka értéke a kötetnek az illusztráció egyenrangú szépsége. Reber László rajzai nem szöveget veszélyeztető színfolthatással ejtik rabul az olvasót, hanem finom művű tisztaságukkal, gyermekien pontos vonalvezetésükkel, takarékos és ritmikus rajzosságukkal.
