Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Salamon Nándor: Őszi tárlat Veszprémben

Az esztendők során általában, két alternatíva érvényesült a rendezésiben. A közös bennük: a vendégek szerepeltetése. A különbség: más-más előjellel befolyásolták a kiállítások színvonalát, s az összképet rajzolók ítéleteit. Az egyik változatban az országosan ismert művészek kvalitásaikkal szinkronban emelték a zsűri mércéjét. Jeles alkotásokat mutattak be, de jelenlétük megszépítette a valóságot. Az így kerekedő hamis képben a helyiek [gyengébbnek látszottak a Valós helyzetnél. Igaz! Ösztönző hatásuk tagadhatatlan. A másik alternatíva szerint: csak néhányan fogadják el a meghívást, küldenek is „valamit”, de műveik nem befolyásolják a tárlat egészét. Legfeljebb a középmezőnyt erősítik. A kérdés most már az: mennyit használ ez a helyi, megyei művészetnek? Szerintünk keveset. A tényleges állapotot akár így, akár úgy módosító törekvés legfeljebb egyeseknek használ, de a művészközössiég (ha van ilyen egyáltalán!) egészének aligha. Márpedig a sajtóvisszhangokból (Napló-vita, 1969) meg a művészek kifakadásaiból arra lehet következtetni, hogy inincs minden rendben. Igaz, nemcsak Veszprém megyében!

A probléma megoldására nem vagyunk hivatottak. A szóbánfotgó őszi tárlat egyébként is választ adott. Nem volt jobb, de rosszabb sem, mint más területek csoportjainak bemutatói. De az eredmény a válóban itt élők munkájának gyümölcse, erényeivel és hibáival együtt. ;S ez nem kis dolog! A rendező szervek célját - a kapu- tárást - helyesnek ítéljük. Jó az, ha minden jószándékú törekvés helyet kap, kiállíthat öreg és fiatal, jegyzett művész és a pálya elejjién álló kezdő. A Válogatást végző zsűri tagjainak azonban komolyabban kellene megtisztelő megbízatásukat szolgálni. Értelmes, okos, megalapozott szelektálással érdemiben módosíthatták volna az összképet.

A fejlődés érdekében szólnunk kal-1 az egyenetlen rendezésről. A művészi teljesítmények megítélését nehezítette, hogy az alkotások jelentős hányada világos rendezői elvek, elképzelések nélkül került a falira vagy talapzatra. Egyes festők munkáit, nem tudni mi okból, szétszórva helyezték el (íresik, Csizimiádia). Másutt egymástól elütő alkotások teremtettek bántó disszonanciát. Bgy-egy képpel pedig különösen kegyetlenül bánt el a rendezői elvtelenség (a Hó című képre gondolok). A kiállitás-rendezés bizony nem a képek akasztásával kezdődik. Mert itt az történt.

Az emlékezetes, nívós kiállítást nagyon szerény katalógus dokumentálta. Sablonos szerkesztése, tipográfiai megoldása nelm felel meg a korszerű, mai igényeknek, követelményeknek. Az előszó pedig a tárlatot bavezotő-taéltató gondolátok helyett a kritika szerepét vállalja, sikertelenül. A szálánál zsargon köntösébe bújtatott szöveg kevés hozzáértésről tanúskodik. A jelentős, szép táblát külsőségeiben nagyobb hozzáértést, több törődést érdemelt volna.

81