Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - SZEMLE - Bertók László: Galambosi László: A láng örömei

együtt fáj, együtt örül vele, aki még hisz az ilyen ráolvasások, felszólítások eredményességében: „Rózsákból fűzött láncok ne szakadj átok el”, „Ne hulljon rám a gyötrelem hava, lásson vendégül az ölelés csillaga”, „Sokasodjanak s gazdagodjanak a boldog szeretőik”.

Meghökkentő filozófiai felismeréseket, gondolati szikrázásokat ritkán találunk verseiben. Galambosi a számbavevőkhöz, a létezők közötti összefüggések felfedezőihez tartósak. Tanult a szürrealistáktól, tanult Juhász Ferenctől és Weöres Sándortól, de alapállása más mint az övék, sokkal inkább a fentdbb említett népi elődökhöz kapcsolódik. Pompája, barokkos zsúfoltsága egy kőfalak közé szorult varázsló eszköz- és kelléktára, amely annál inkább kirí környezetéből, mennél inkább megváltozik a környezet.

Szimbólumainak majdnem mindig kideríthető pozitív vagy negatív tartalma van. A rózsa, a virág - természetesen - pozitívumot jelöl: „rózsák közt ügetünk, eljutunk hazáig”, „egymáshoz hajiunk, mint a rózsafák”, „öled rózsája sugarakba nő”, „hiszünk a hitünkben: épüli Virág-ország” ®tb. Negatív állat a kígyó, a „fakéreg-mintás sziszegő”, a hernyók, a férgek stb. De ugyanez áll a népmeséi szókincsből merített egyéb szavaira, szimbólumaira is: angyal, király, királylány, sárkány, csillag, láng, Nap, kő.

Nem sok-e a rózsa, a virág, a díszes növényi-állati körmenet? Ha a jó és a szép helyett újra meg újra ezt olvassuk: virág, galamb, ölőbb-utóbb semmivel sem lasz szebb a kép, nem lesz költőibb, mintha az eredeti szót használná. Néha a kevesebb több lenne! A szép eszközökkel való ésszerűbb gazdálkodásra már előző kötete kapcsán felhívták a figyelmét. Talán a .kritikák, talán a törvényszerű belső fejlődés eredménye, hogy egyre kevésbé érezhető verseiben a tartalom és a forma ellentéte. Az én-versekben, a család, a szerelem énekeiben véglegesen „otthon van”, de főként a betegség-élmény, az élet-halál problematika mély átélésével gazdagodott. (Gyűrű, Pengék közt, Tovább, A megtöretett stb.) Amikor új hódításra indul a történelmi-közéleti versek irányába, akikor még néha a képek élnek, inkább sejtve, mint segítve a mondanivalót. (Föltépett utak, Utószó a Mindenséghez).

Képteremtő fantáziája, ritmusérzéke, nyelvi ereje kiemelkedő. Kitűnő ismerője a hagyományos, rímes-ritmikus verselésnak, s mintha a forma már önmagában is a képekkel való jobb gazdálkodásra kényszerítené. Élet-halál körforgását, könyörtelen táncát jeleníti meg a Toriban:

Tüzes csengő csöng a gyolcson; bálra tor kél, föl-fölröppen.

Fejszére friss fejsze villog, gyöngyre gyöngy a sikló körben.

Máglyafüst kék közepéből sziromgyürűs barna ujjak, vitorlázó dallamokra fölfényl.enek, összebújnak.

Galambosi László évei számát és költészete eredményeit tekintve kinőtt az ifjúkorból, ahová kései beérkezése miatt sokáig sorolták. Lírája említett értékeit növeli, hogy mintegy átmeneti a természetet a városokba zsúfolódó ember számára, laki a kő és a vas szorításában egyre jobban vágyik növények és állatok közelségére. Ha valamit tanácsolhatunk neki: jobb ökonómiai érzékkel és állandó fegyelemmel abban az irányban haladjon, amerre a kötet legjobb versei - Tél, Gyűrű, Pengék közt, Tékozlás, Oszlop, Korona, Jelzés, Kristályt hasíts, Fölmetszett éj, Országolás - mutatnak.

(Szépirodalmi.) BERTÓK LÁSZLÓ

567